Szombathelyi Haladás


Haladás-Viktória: A cél a felsőház


2017.12.28. 10:05
Pum András

A hatodik helyen telel a Haladás-Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapata.A zöld-fehérek hátránya mindössze egy pontot a negyedik Diósgyőri VTK mögött.

Simon Attila személyében nyáron új edzővel a kispadon kezdte a bajnokságot a szombathelyi alakulat. Tizenegy forduló pergett le az alapszakaszból, a vasiak négy-négy győzelem és vereség mellett három döntetlent gyűjtöttek be, 15 ponttal a hatodik helyen állnak. Hátrányuk csak egy pont a felsőházi rájátszást jelentő, negyedik helyen álló újonc Diósgyőr mögött. Az alapszakasz végén a bajnokság első négy helyezettje a felső, a másik négy az alsóházban folytatja szereplését. A Magyar Kupában a legjobb négy közé verekedték be magukat a szombathelyiek, ellenfelük a Diósgyőr lesz.

– Nehezen indult a szezon, a játékosok nagy része a felkészülés alatt még nyaralt, az első bajnoki előtt két héttel edzettünk először teljes létszámmal – mondta Simon Attila, a Haladás-Viktória FC vezetőedzője. – Tapasztalatom szerint a harmadik-negyedik héten jön el a csapatoknál a fáradtság, esetünkben viszont az előzőek miatt ez váratlanul, a hatodik-hetedik hétre datálódott. A bajnokság sokkal kiegyensúlyozottabb volt, mint az előző éviek, a négyes döntőbe vágyó csapatok idegenlégósokkal erősítették meg a keretüket, azok a játékosok pedig, akik kiszorultak a kezdőből, eligazoltak és komoly erősítést jelentettek az új csapatuknak. Hamar kiderült, hogy az FTC, az MTK és a Győr a legesélyesebb a felsőházi helyekre, a kiadó negyedik pozícióra pedig az Astra, a DVTK és mi pályázunk. A bajnokság első három helyezettje ellen kimondottan jó és szoros mérkőzéseket játszottunk, az FTC-t a két meccsen senki nem szorongatta meg úgy, mint mi. Az ETO-tól öt pontot vettünk el, az MTK ellen a szezon legjobb meccsét játszottuk, és csak a hazai pálya minden előnyét megkapva tudott bennünket megverni. A hátsó régióban tanyázó csapatokkal a folytatásban játszunk, így jó esélyünk van a felsőházba jutásra. Egyénileg nem, inkább csapatrészenként értékelném együttesemet. A védelem jól teljesített, a középpályások a védekező részt remekül megoldották, támadásban, gólokban, gólpasszokban viszont nem nyújtottak átlag felettit. Nagyon megéreztük, amikor Heike Manhart betegség vagy sérülés miatt hiányzott. A támadók az előkészítésben jeleskedtek, a befejezésekben már kevésbé.

                 Siklér Kinga (zöldben) hat góljával a szombathelyiek őszi, házi gólkirálya. Fotó: Vas Népe/Nagy Jácint

– Január 11-én kezdi a csapat a felkészülést, minden hétfőn, kedden és szerdán a Bolyai iskola tornatermében készülünk, emellett műfüvön is szeretnénk tréningezni – tudtuk meg Kiss Tamástól, a vasiak klubmenedzserétől. – Csütörtökönként vívjuk az edzőmeccseket, elsősorban fiúcsapatok, a Haladás VSE és az Illés Akadémia-Haladás U15-ös és U16-os együttesei ellen lépünk pályára. Január 25-én, 18 órai kezdettel viszont Pozsonyban megmérkőzünk a Slovan Bratislava női gárdájával. Nem lesz jelentős mozgás a játékoskeretben, senki sem távozik, korábbi kapusunk, az NB II-es Balatonfüredben védő Dömsödi Petra viszont minden bizonnyal visszatér.

A bajnokság február 24-én folytatódik, a Haladás-Viktória az Astrát fogadja.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink