Szombathelyi Haladás


Ötödik lett Győrben a Haladás-Viktória FC


2018.01.21. 21:00
Pum András

Nyolc csapat közül ötödik helyen végzett a Haladás-Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapata az MLSZ teremtornáján.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által szervezett kétnapos, nyolccsapatos teremtornán szerepelt a Haladás-Viktória FC a győri Magvassy Mihály sportcsarnokban. Az együtteseket két négyes csoportban sorsolták, valamennyi gárda kétszer játszott ellenfelével. A folytatásban az első két-két helyezett egyenes kieséses rendszerben a döntőbe jutásért mérkőzött, a harmadik-negyedikek pedig az 5–8. helyért csaptak össze. A találkozók 1x12 percesek voltak. A Haladás-Viktória a Bíró, Dömsödi, Tálosi, Kun, Kopcsándi, Tóth A., Fábián, Király, Siklér, Kiss Zs., Szakonyi, Öreg összetételű kerettel utazott a Rába-partjára. Heike Manhart munkahelyi elfoglaltsága, Balogh Henrietta, Harsányi Andrea és Csidei Klaudia sérülés miatt hiányzott.

A szombathelyiek csoportjukban harmadik helyen végeztek, majd az 5–8. helyért mindkét meccsüket megnyerték, így ötödik helyen zárták a tornát. 

SZOMBAT
Astra–Haladás-Viktória 0-0. – 1. forduló.
A fővárosiak komplett futsalcsapatukkal érkeztek. Végig nagy iramú összecsapáson mindkét oldalon maradtak ki lehetőségek, igazságos döntetlen született. 
Győri ETO–Haladás-Viktória FC 2-1. – 2. forduló.
Változatos mérkőzésen a szerencsésebb csapat győzött. A jól futballozó szombathelyiek a döntetlenre rászolgáltak volna. Gólszerző: Öreg. 
Haladás-Viktória–Szeged 2-0. – 3. forduló.
A szombathelyiek végig jobban futballoztak, a gólokon kívül több helyzetet is kidolgoztak, akár nagyobb arányban is nyerhettek volna. Gólszerző: Siklér 2.
Haladás-Viktória–Astra 0-2. – 4. forduló.
A vasiak kicsit elfáradtak a nap végére, egyrészt az alapozás időszakában járnak, másrészt az Astra elleni már a negyedik meccsük volt aznap. A fővárosiak szereztek vezetést, a Haladás-Viktória ment előre az egyenlítésért, de az utolsó másodpercben az Astra bebiztosította győzelmét.

VASÁRNAP
Haladás-Viktória–Győri ETO 1-1. – 5. forduló.

A két csapat szinte lekopírozta a szombati meccsét, ezúttal is kiegyenlített játékot hozott a találkozó. A győriek szereztek vezetést, ám a szombathelyiek a hajrában egyenlítettek. Nem álltak le, hiszen az elődöntőt érő második helyhez győzniük kellett volna – ám ez nem sikerült. Gólszerző: Kun.
Szeged–Haladás-Viktória 0-1. – 6. forduló.
Nyögvenyelős meccset vívott a Viktória, hiába szögezte saját térfelére a Szegedet, sokáig nem sikerült betalálnia. Majd a végén a kapus Dömsödi hosszan előreívelt labdáját Tálosi fejjel, szép mozdulattal a hálóba csúsztatta. Gólszerző: Tálosi.
Az A csoport végeredménye: 1. Astra 12, 2. Győr 11, 3. Haladás-Viktória 8, 4. Szeged 1 pont.
A vasiak a folytatásban az 5–8. helyért léptek parkettre.

5–8. helyért
Haladás-Viktória-Újpest 0-0. Büntetőkkel
: 3-1.
A szombathelyi kapusoknak szinte semmi dolguk sem akadt a találkozón, a másik oldalon viszont még a gólvonalról sem sikerült betalálniuk a vasiaknak. A rendes játékidőben nem esett gól. Büntetőkkel a Viktória 3-1-re nyert. 

Az 5. helyért. 
Haladás-Viktória–Kóka 3-1

A tornán ezen a mérkőzésen játszott legjobban a Viktória, felszabadultan futballozva, szép gólokat szerezve biztosan nyert. Gólszerzők: Tóth A. Fábián, Siklér. 
A döntőben: Diósgyőri VTK–MTK 0-0. Büntetőkkel: 6-5.

– Az első nap olyan teljesítményt nyújtottak a lányok, amilyet vártam tőlük – értékelt Simon Attila, a Haladás-Viktória FC vezetőedzője. – Egyedül az  Astra elleni meccs lógott ki a sorból – erre a találkozóra sajnos elfáradtunk. Vasárnap viszont kellemes meglepetést okoztak, frissen, jól játszottak. A két nap során igyekeztünk az ellenfeleket letámadni, offenzív futballt játszani. Hasznos volt a torna, valamennyi játékosom ugyanannyi lehetőséget kapott. 
A szombathelyiek legközelebb csütörtökön 19 órakor a szlovák első osztályú Slovan Bratislava otthonában vívnak edzőmérkőzést.

További hírek

Megtekintés
Egy félidőnyi jó futball

A női labdarúgó NB I. 15. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Haladás Viktória hazai pályán 3-2-re kikapott a Szegedtől.
0 0 0 2024.04.17. 21:00
Megtekintés
Hétközi meccs a női NB I.-ben

A női labdarúgó NB I. 15. fordulójából elhalasztott mérkőzésén szerdán 16 órakor a Haladás Sportkomplexumban a Haladás Viktória a Kész-St. Mihály-Szegedet fogadja.
0 0 0 2024.04.16. 13:50

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink