Szombathelyi Haladás


Tatran után, Törökország előtt


2018.01.22. 18:30
Pum András

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás több poszton is bevethető játékosa, Jagodics Márk tudja jól, a téli alapozás alatt kell megszerezni a tavaszi erőt.

Két hete kezdte el a felkészülést a február 24-én kezdődő tavaszi szezonra a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A vasiak sok-sok edzés mellett két edzőmérkőzésen vannak túl: Sopronban 4-2-re nyertek, majd szombaton a szlovák első osztályú Tatran Presovot magabiztosan, 4-1-re verték. Ám ez az időszak nem elsősorban az edzőmeccsekről, inkább az erőgyűjtésről szól.

- Meglehetősen keményen az edzések – meccsnapok kivételével – hétfőtől-péntekig, naponta kétszer tréningezünk – mondta a 25 esztendős Jagodics Márk. – De jól tudjuk, a kemény munka a bajnokságban gyümölcsözik majd. Nyilván egy labdarúgó számára nem az alapozás pályafutása legörömtelibb időszaka, de nem panaszkodunk, ez a dolgunk. Szerencsére nagyon jó a hangulat az öltözőben, egységesek vagyunk, és várjuk már, hogy elutazzunk a török edzőtáborba, ahol már nem műfüvön, hidegben, hanem normális gyepen, jó időben készülhetünk, ráadásul jó csapatokkal meccselhetünk.

                                                     Munkában Jagodics Márk. Fotó: Németh Szabolcs

- Ahogy említetted is, ezek a napok az erőgyűjtésről szólnak, ám szombaton így is meggyőző játékkal vertük a Tatran Presovot.

- Természetesen kell a sikerélmény, valamilyen szinten tükrözi, milyen formában vagyunk és örültünk is a győzelemnek, de… a legfontosabb, hogy az edzéseken a szakmai stáb által előírt munkát elvégezzük. Persze ha a labda is ott van, az csak jó. Olvassuk a híreket, hogy a többi csapatnál hogy alakulnak a játékoskeretek, kik jönnek, kik mennek. Nálunk egyelőre nem érkezett senki, de ez nem a mi asztalunk, a vezetők dolga. Ha ennyien maradunk, akkor így kell megmutatnunk mire vagyunk képesek tavasszal, ha lesz erősítés, akkor az újakkal együtt. Mindenesetre van mire építkeznünk, az utolsó három őszi meccsünkön megmutattuk, mire vagyunk képesek. Bravúros győzelmeket is arattunk, ha onnan folytatjuk, nem lesz gond tavasszal, és a Haladás biztosan bentmarad az NB I-ben.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink