Szombathelyi Haladás


A Slovan Bratislavát verte a Haladás-Viktória FC


2018.01.27. 21:10
Pum András

Szép győzelmet aratott a Haladás-Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapata a szlovák Slovan Bratislava vendégeként.

Slovan Bratislava–Haladás-Viktória FC 1-2 (0-1). – Pozsony, 50 néző, női felkészülési labdarúgó-mérkőzés, műfű.

Haladás-Viktória FC: Bíró (Dömsödi, 46.) – Kopcsándi, Fördős, Tálosi, Kun – Szakonyi (Harsányi, 46.), Tóth A., Fábián, Király (Kiss Zs., 46.) – Manhart, Siklér. Edző: Simon Attila.

A szombathelyiektől Öreg Cintia bokasérülés, Csidei Klaudia munkahelyi elfoglaltsága miatt hiányzott, és noha Balogh Henrietta térdsérülése után már edz, óvatosságból még nem lépett pályára. Az első tíz perc tapogatózó, óvatos játékkal telt el. Majd fokozatosan fölénybe került a szombathelyi együttes, sorozatban dolgozta ki helyzeteit a szlovák élvonal második helyén álló Slovan Bratislava ellen. A 25. percben egy gyors vasi kontra futott a pályán: Manhart passzával Siklér lépett ki, majd 25 méterről a kifutó kapus felett a hálóba emelt (0-1). A félidő hátralévő részében is a vendégek irányították a játékot.

Szünet után a szlovákok kerültek fölénybe, ám mégis a viktóriások szereztek gólt. Az 50. percben Siklér szöktette Manhartot, aki kicselezte a kapust, majd az üres kapuba helyezett (0-2). A gól után ismét a vasiak domináltak, futószalagon gyártották helyzeteiket, nem engedték kibontakozni a hazaiakat. A 77. percben viszont egy labdavesztés után szépítettek a hazaiak (1-2).

                                                           Heike Manhart gólt szerzett, gólpasszt adott

A mérkőzést végig kézben tartó Viktória kimondottan biztató játékot nyújtott a jó erőkből álló Slovan ellen.

Simon Attila: – Nagyon hasznosak az ilyen mérkőzések, többet tapasztalatot lehet leszűrni belőlük, mint a fiúcsapatok elleni találkozókból.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink