Szombathelyi Haladás


Az Illés Akadémia-Haladás nyerte a Novák Dezső-emléktornát


2018.02.05. 20:30
haladas.hu

Az Illés Akadémia-Haladás U13-as csapata nyerte a IV. Novák Dezső nemzetközi utánpótlás labdarúgó-emléktornát.

Kilenc együttes vett részt a tapolcai sportcsarnokban az immáron negyedik Novák Dezső U13-as labdarúgó-emléktornán. Megyénket a Noé Dávid irányította Illés Akadémia-Haladás képviselte. A csapatokat egy négyes és egy ötös csoportba sorsolták. A szombathelyiek a Tapolcával 2-2-t játszottak, majd a a kaposvári Bene Ferenc Akadémiát 4-1-re, a Hévízt 8-0-ra, a szlovákiai Felsőszelit 4-0-ra verték. Mindkét csoportból az első két helyezett jutott az elődöntőbe, ahová vitte magával az ágáról másik továbblépő elleni eredményét is. A vasiak első helyen végeztek csoportjukban, és a Bene Ferenc Akadémia elleni 4-1-gyel a tarsolyukban folytatták a változatlanul körmérkőzéses rendszerben zajló viadalt. Az első meccsen a szlovák Komarnót 3-0-ra verték, majd az FTC-től ugyanilyen arányban kikaptak. A négyből az első két helyezett került a döntőbe – a második Illés Akadémia-Haladás az első FTC-vel vívta a finálét.

A vasiak labdabirtoklásban ellenfelük fölé nőttek és agresszivitásban is felvették a kesztyűt, nagy csatában 2-1-re nyertek. 

A szombathelyiek nemcsak a tornát nyerték meg, három különdíjat is bezsebeltek. A torna gólkirálya hat találattal Papp Csongor, legjobb védekező játékosa Mohos Barnabás, legjobb mezőnyjátékosa Vékony Bence lett.

- A három egyéni elismerés ellenére azt gondolom, azzal tudtuk megnyerni ezt a rendkívül színvonalas tornát, hogy igazi csapatként tudtunk játszani, gondolkodni és viselkedni - mondta a lurkoufc.hu-nak Noé Dávid. - Csapatom mérkőzésről mérkőzésre tudott fejlődni és akkor hozta a legjobb teljesítményt, amikor kell egy ilyen tornán. Az eredményesség mellett nagyon fontos megjegyeznem, hiszen utánpótláskorú játékosokról van szó, hogy a mutatott játékunk kiemelkedő volt, gyorsaság, kevés érintő, sok mozgás és nagyszerű technika jellemezte minden játékosomat, így az egész csapat játékstílusa elismerésre adhat okot. Legbüszkébbek pedig arra lehetünk, hogy a fair play-t végig tiszteletben tartva sportszerűen, kulturáltan viselkedtünk a mérkőzéseken és azokon kívül is, így méltóképpen emlékeztünk meg a magyar labdarúgás egyik legnagyobb ikonjáról, Novák Dezsőről. Gratulálok a csapatomnak.  

Álló sor balról :Papp Csongor, Bonyhárd Attila, Szvoboda Dániel, Noé Dávid vezetőedző, Udvardi Ádám, Kovács Bence. Térdelnek: Pataki Roland, Balogh Ákos, Mohos Barnabás, Mozsár Dávid, Vékony Bence, Varga Olivér, Olasz Barnabás. A képről hiányzik: Magyar Dávid. Fotó: Papp Csenge

Nemcsak az utánpótláscsapatok, hanem három öregfiúk gárda is parkettre lépett. A Tapolca a Haladással és az FTC-vel vívott barátságos mérkőzést. A szombathelyiek gólokban gazdag, jó hangulatú meccsen 7-3-ra nyertek a házigazdák ellen. A vasiak kerete: Hegedűs, Kovács Zs., Vidóczi, Balassa, Harkai, Kovács Zs., Hegyi, Sebestyén, Vörös I., Topor.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink