Szombathelyi Haladás


Kapufáig jutottunk Újpesten


2018.02.24. 16:30
Pum András

Az OTP Bank Liga 20. fordulójában az Újpest 1-0-ra legyőzte a Szombathelyi Swietelsky-Haladást.

ÚJPEST FC - SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS 1-0 (0-0)

Budapest, Szusza Ferenc-stadion, 2050 néző, játékvezető: Kassai

Újpest: Pajovics - Pauljevics, Bojovics, Litauszki, Mohl - Nwobodo, Diallo, Simon, Nagy D. - Novothny, Zsótér

Haladás: Király - Schimmer, Wils, Németh Milán, Bosnjak - Jagodics - Mészáros, Rácz, Kovács, Halmosi - Ramos.

Michal Hipp, a Haladás vezetőedzője két helyen változtatott az előzetesen megadott összeállításon. Kolcák, valamint Németh Márió helyett Schimmer és Kovács Lóránt került a kezdőbe.

A Haladás cseréi: Gyurján, Kolcák, Jancsó, Németh Márió, Williams, Rabusic, Pinte

Az újpestiek lila-fehér csíkos felsőben, fehér nadrágban és sportszárban, a vendégek tiszta zöldben futballoznak.

A találkozó a csütörtökök hajnalban, 26 éves korában elhunyt volt újpesti futballista, Lázár Bence emlékére egyperces gyásszünettel kezdődött.

A Haladás kezdte a mérkőzést.

Öt perc ment el eddig a mérkőzésből, egyelőre a mezőnyben gyűrik egymást a csapatok. A pálya talaja kicsit mélynek, fagyosnak tűnik, de ahhoz képest, hogy kedden elmaradt az Újpest-Paks Magyar Kupa-meccs, egy rossz szavunk sem lehet.

8. perc: Ramos iramodott meg a bal oldalon, de a kivetőd Pajovics felszedte elöle a labdát

11. perc: Zsótér bal oldali beadását Novothny hét méterről, két védő között alig fejelte a bal sarok mellé

Kiváló a hangulat a Szusza Ferenc-stadionban, a hazai drukkerek folyamatosan buzdítják csapatukat, de a Halit is körülbelül 100-an kísérték el - őket is lehet hallani.

14. perc: Bosnjak kapott sárga lapot

20. perc: Mohl kapott sárga lapot

22. perc: Az újpesti kapu előtt pattogott a labda, ám a védők üggyel-bajjal felszabadítottak

23. perc: Kovács-Ramos-Halmosi akció végén utóbbi balról, 10 méterről, jó helyzetből, ballal a jobb felső sarok mellé lőtt

29. perc: Mészáros iramodott meg a jobb oldalon, betört a tizenhatoson belülre, de középre lőtt labdáját az utolsó pillanatban Diallo a mezőnybe vágta

31. perc: Nagy Dániel 24 méteres, jobb sarokra tartó, de nem túl erős lövését biztosan védte Király

Jó a meccs, a Haladás sem áll be védekezni, ha módja van rá, bátran támad.

38. perc: Rácz tette le a labdát Ramosnak, aki egyből 17 méterről, ballal a jobb felső sarok mellé lőtt

Vége az első félidőnek. Jó iramú, változatos a meccs, a hazaiak valamivel többet kezdeményeznek, de a vasiak játékéban is bent van a gólt.

II. FÉLIDŐ

A szünetben egyet cserélt az Újpest, Diallo helyett Szankovics állt be.

47. perc: Atyaég mi van itt! Egy kavarodás után Kovács elé került a labda, aki 12 méterről a jobb oldali kapufa és a keresztléc találkozását találta telibe. S még nem volt vége: Bosnjak bal oldali beadását középen megcsúsztatták, a hosszú oldalon egyedül érkező Mészáros ziccerből, öt méterről a léc fölé bombázott!

52. perc: 1-0. Bezzeg az Újpest nem hibázott...Nagy Dániel jobbról belőtt szabadrúgását Novothny csukafejessel, hét méterről a bal sarokba fejelte.

55. perc: Nagy Dániel kapott sárga lapot

62. perc: Csere a Haladásban, Halmosi helyett Németh Márió állt be

65. perc: Simon lőtt 24 méterről a léc fölé

68. perc: Mészáros kapott rúgást a lábára, ápolni kell az oldalvonal mellett. De már talpon a támadó és vissza is jött a pályára.

70. perc: Csere a Haladásban, a sérült Mészáros helyett a télen igazolt Rabusic állt be

76. perc: Zsótér indította a kilépő Simont, akit Németh Milán utolsó emberként elütött. Kassai Viktor kiállította a szombathelyi hátvédet - tíz Haladás-játékos maradt tehát.

Emberelőnyben már jóval többet támad az Újpest.

82. perc: Nagy jobbról, 12 méterről leadott, hosszú, jobb felső sarokra tartó lövését bravúrral ütötte ki Király

84. perc: Csere a Haladásban, Ramos helyett Williams állt be

91. perc: Csere a hazaiaknál, Novothny helyett Tischler érkezett.

Három perc a hosszabbítás

Vége a mérkőzésnek

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink