Szombathelyi Haladás


Mészáros Paksról is három pontot hozna


2018.04.09. 19:50
Pum András

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás támadója, Mészáros Karol szerezte csapatunk első találatát a Diósgyőri VTK (2-1) elleni bajnokin.

- Nagyon nehéz mérkőzésre számítottam egy fizikálisan roppant erős együttes ellen – mondta a bajnokságban Diósgyőrött az ötödik gólját szerző Mészáros Karol. – Tudtuk, hogy a találkozó a középpályán dől el, Michal Hipp ennek tükrében állította össze ezt a csapatrészt. Aztán Jancsó András korai sérülése miatt át kellett szervezni a csapatot. Az első helyzet előttünk – előttem – adódott, sajnos azt a lövést a kapus még bravúrral kivédte. A következő lehetőségemet viszont már nem hibáztam el. Egy kontránál Bosnjak Predrag – mint oly sokszor a bajnokságban – remekül futott el a bal oldalon, beadásába senki sem ért bele, így jutott el hozzám a labda. Nem sokat gondolkoztam, egyből elrúgtam – örülök, hogy oda ment, ahová szántam és gól lett belőle! Egyébként legutóbb, szintén Mezőkövesden, akkor a kövesdi csapat ellen hasonló szituációban levettem a labdát – nem is sikerült betalálnom. A góltól megnyugodtunk, vártuk, hogy a diósgyőriek ránk jönnek és támadnak, mi pedig lekontrázhatjuk őket. Így is lett, szerintem senki sem szólhatott volna egy szót sem, ha a félidőben 3-0-ra vezetünk. A meccs fordulópontja a második gólunk volt. Ezután a hazaiak minden mindegy alapon támadtak, és noha nem így terveztünk, mi védekeztünk. Ennek ellenére a miskolciaknak nem volt százszázalékos gólhelyzetük, míg nekünk több lehetőségünk is akadt. Egy harmadik góllal lerendezhettük volna a meccset, ehelyett mi kaptunk egyet. A legfontosabb azonban az, hogy hosszú idő után ismét győzelemnek örülhettünk idegenben.

                                                    Mészáros szép gólt szerzett a DVTK ellen

- Elöl Myke Ramos után Michael Rabusic is kiesett sérülés miatt. Mennyiben jelent ez gondot?

- Sajnos ezek nem jó hírek, egymásután jönnek a fontos meccsek, minden játékosra szükség van. Rabusic a Debrecen és a Diósgyőr ellen nagyon jól hozzátette a maga részét, egyre inkább megértettük egymást a pályán. De nem csak ő, hanem Ramos is nagyon hiányzik elölről. Mindenesetre biztos vagyok bent, a szakmai stáb megoldja a pótlásukat és hiszem, hogy Paksról is elhozzuk a három pontot

További hírek

Megtekintés
Volt szombathelyi futballisták a válogatottak élén

A Haladás Viktória korábbi labdarúgója, Rácz Zsófia lett a magyar női U19-es válogatott szövetségi kapitánya. A felnőtteké pedig az egykoron szintén Szombathelyen szereplő Szarvas Alexandra.
0 1 0 2024.03.27. 13:00
Megtekintés
Háromgólos siker

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Szombathelyi Haladás II. 3-0-ra verte a Vasvárt.
0 0 0 2024.03.25. 15:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink