Szombathelyi Haladás


Bosnjak célja: bentmaradás, válogatottság


2018.04.20. 14:30
haladas.hu

Egyszeres válogatott bal oldali védőnkkel a csakfoci.hu készített hosszabb interjút.

- A tavaszi formád alapján sokak szerint a válogatottban lenne a helyed. Van ennek realitása?

- Miért ne lenne? - mondta Bosnjak Predrag a csakfoci.hu oldalon. - Úgy érzem, hogy a csapatnak és nekem is jól megy. Most a legfontosabb, hogy a Haladás bennmaradjon az NB I-ben, utána pedig jöhet a válogatott. Az a célom, hogy felhívjam magamra a kapitány figyelmét.

- Eddig egyszeres válogatott vagy, Pintér Attila rakott be a csapatba még 2014-ben. Miért nem volt folytatás?

– Albánia ellen debütáltam a válogatottban. Utána kerültem el a Fradihoz, ahol sajnos keveset játszottam, ezért egy időre kikerültem a kapitányok látóköréből. Storcknál azonban sokszor ott voltam a keretben, a norvégok elleni pótselejtezőn is, igaz, lehetőséget nem kaptam, ezért maradtam le az Eb-ről.

- Egy remek szezon után igazolt le a Fradi, Thomas Doll azonban alig számolt veled. Mi volt a gond?

– Az első négy Európa Liga-mérkőzésen végig a pályán voltam, sajnos a Rijekától kétszer is kikaptunk és kiestünk. Itt valami elszakadt, ezt követően csak egy bajnoki és egy kupameccs jutott nekem. Ha sikeresebbek vagyunk az EL-ben, akkor talán az én ferencvárosi karrierem is másképp alakul.

- Csalódott vagy emiatt?

Akkor nem erre számítottam, de így utólag nincs bennem csalódottság és nem haragszom senkire. Mindent megtettem, hogy sikeres legyek a Ferencvárosnál is, de nem sikerült. Az a fontos, hogy most ismét jó formában vagyok.

- Kevés jó balhátvédünk van. A posztodon hova rangsorolod magad?

– A rangsorolást meghagyom az edzőknek és a kapitánynak.

- Ugyan edző és kapitány sem vagyok, de ha azt mondom, hogy az NB I három legjobb balhátvédje közt vagy, elfogadod?

– Megköszönöm…

- A szezon jelentős részében nagyon szenvedtetek, aztán Michal Hipp érkezésével elkezdtetek nyerni. Mit tud a szlovák edző?

– Óriási érdemei vannak abban, hogy már a hetedik helyen állunk. Határozott, profi szakember, aki rendet tud tartani és elsősorban mindig a saját csapatára összpontosít. Mindenki egyformán fel van készítve, azok is, akik kevesebbet játszanak.

- Az elődeinél, Mészöly Gézánál és Pacsi Bálintnál ez nem így volt?

– Mészöly Gézával szép eredményeket ért el a csapat, de aztán ősszel már kevésbé voltunk hatékonyak. Ennyi idő távlatából nehéz lenne megállapítani, hogy pontosan mi volt a gond. Örülök, hogy Michal Hippel kijöttünk a mély gödörből, remélem, ez a lendület most már kitart a szezon végéig.

- Ráadásul megtanultatok idegenben is nyerni…

– Az utolsó két idegenbeli meccsünkön több pontot szereztünk, mint előtte az egész szezon során vendégként. Sok munkája volt ebben a szakmai stábnak és a rutinosabb játékosoknak. Több olyan srác van a keretben, aki nem játszott még sorozatban élet-halál meccset. Ezt kezelni kell tudni, nyugodtnak kell maradni a legrázósabb helyzetekben is és taktikusabb játékra van szükség. Örülök, hogy ebben is lépett előre egyet a csapat.

- Védőként ugyan nem a gólszerzés az elsőszámú feladatot. Eddig egy NB I-es gólod van, azt is nyolc éve szerezted. Készülsz a másodikra?

- Néha nekem is eszembe jut, hogy a gólpasszok mellett, jó lenne néha betalálni. Ha máshogy nem, majd elkérem Németh Máriótól a labdát egy 11-esnél…

- Itt tanultál meg ilyen jól magyarul vagy Szerbiában?

– Az egyik nagymamám magyar volt, gyerekként vele mindig magyarul beszéltem, de négyéves voltam, amikor meghalt. Utána nem tudtam használni a magyart, de érdekes, hogy amikor Magyarországra kerültem, előjöttek a gyerekkori emlékek és könnyen megtanultam a nyelvet egy bizonyos szintig, amit a mai napig tanulok.

- 32 éves vagy. A Haladásban fejezed be a pályafutásodat?

– Az a tervem. Korábban volt ajánlatom többek között Diósgyőrből, Debrecenből, Kazahsztánból, de a szíven mindig a Halihoz húzott. Kazahsztánban sokkal több pénzt kereshetnék, de nem hiszem, hogy boldog lennék ott, ahogy a családom sem. Amikor Szerbiában elkezdtem futballozni, az volt a célom, hogy stabil élvonalbeli játékos legyek. Ez az NB I-ben megvalósult, ráadásul a válogatottban is bemutatkozhattam és ha minden a terveim szerint alakul, akkor nem az albánok elleni meccsem volt az utolsó piros, fehér, zöldben.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink