Szombathelyi Haladás


A Vidinél a Hali


2018.05.11. 20:10
Pum András

Az OTP Bank Liga 30. fordulójában szombaton 17 órakor a felcsúti Pancho Arénában a Videoton vendége lesz a Szombathelyi Swietelsky-Haladás.

Teljesen más célokért küzdő két csapat lép pályára szombat délután Felcsúton. A második helyen álló, 59 pontos Videoton a bajnoki címért, a nyolcadik helyezett, 34 pontos Haladás a bent maradásért küzd. A piros-kékek az előző fordulóban a nagy rivális FTC ellen hazai pályán csak gól nélküli döntetlenre végeztek, míg a vasiak a Puskás Akadémia ellen aratott 3-2-es győzelmükkel roppant fontos három pontot kasszíroztak. A szombathelyiek az őszi utolsó fordulóban Mészáros Karol 92. percben szerzett góljával egyszer már megtréfálták a fehérváriakat, 1-0-ra legyőzték őket. De azért a Videoton a szombati mérkőzés esélyese még akkor is, ha Juhászt és Lazovicsot eltiltás miatt nélkülöznie kell. 

– A Puskás Akadémia elleni győzelemmel levegőhöz jutottunk, de még négy fontos mérkőzés vár ránk– mondta Michal Hipp, a Haladás edzője. – A mai meccsnek egyértelműen a Videoton az esélyese, amely – ha bajnok akar lenni – többet nem nagyon hibázhat. Így tehát mindenképpen rajta van nagyobb nyomás. Persze ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel lépünk pályára, ősszel megvertük a fehérváriakat, és a legutóbbi, Fradi elleni idegenbeli meccsünkből is önbizalmat meríthetünk. Mindkét csapatnak lesznek fontos hiányzói, kérdés, melyik tudja jobban pótolni őket. Fegyelmezett, koncentrált játékkal lehet esélyünk egy jó eredmény elérésére. Myke Ramos, Michael Rabusic, Tóth Máté, Jagodics Márk sérült, Bosnjak Predrag öt sárga lapja miatt nem játszhat.

Összeállítás: Király – Schimmer, Wils, Kolcák, Németh Milán – Grumics – Mészáros, Rácz, Németh Márió, Halmosi – Williams. 

A vasiak a péntek délutáni edzés után útra keltek, az éjszakát Székesfehérváron töltik.

A mérkőzésre Székesfehérvár felöl érkező szurkolóink figyelmébe:

Május 12-én, szombaton kerül sor az idei V4 kerékpáros sorozat utolsó versenyére Budapest és Pannonhalma között.  Szurkolóink a megszokottnál lassabb forgalomra számíthatnak Felcsút környékén a szombati Vidi - Haladás bajnoki előtt, ugyanis a Visegrád 4 Kerékpárverseny mezőnye a település mellett halad el.

A mezőny délután fél kettőkor rajtol Budapesten, a Várkert Bazárnál, a cél pedig a Pannonhalmi Bencés Főapátság. A tervek szerint 14:55 és 15:30 között haladnak el a kerékpárosok a Bicske - Csákvár útvonalon, ezért akik Csákvár irányából érkeznek Felcsútra, a szombat délutáni Vidi - Haladás bajnokira, ebben az időszakban számítsanak a megszokottnál nagyobb forgalomra - olvasható a vidi.hu oldalon.

További hírek

Megtekintés
Már nem Michal Hipp a vezetőedző

Közös megegyezéssel szerződést bontott a Szombathelyi Haladás Michal Hipp vezetőedzővel. Utódját - a tervek szerint - a napokban nevezik ki.
0 0 0 2018.09.19. 14:50
Megtekintés
Bravúr!A lányok legyőzték a bajnokcsapatot!

A női labdarúgó NB I. 5. fordulójában a Haladás-Viktória FC egy góllal legyőzte a bajnoki címvédő MTK Hungária együttesét.
0 0 0 2018.09.17. 12:50

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink