Szombathelyi Haladás


SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Michael Oenning és Michal Hipp


2018.05.27. 21:10
haladas.hu

Így látta a Vasas-Haladás (1-0) bajnoki mérkőzést a két vezetőedző.

Michael Oenning: - Egy dolgot lehetett tenni, megnyerni ezt a mérkőzést, szerencsére sikerült. A játékosok a határaikat feszegették. Mindent megtettünk, hogy a három pontot itthon tartsuk. Sokat mentünk előre, aminek meglett az eredménye. Minden nyitott, a saját kezünkben van a sorsunk. Jó úton vagyunk afelé, hogy bennmaradjunk. James összefejelt egy Haladás játékossal, de nem tűnik súlyosnak a sérülése, remélhetőleg tudunk rá számítani. Két éve hasonló helyzetben voltunk, reméljük, a vége is ugyanaz lesz. Látni lehetett a heti edzésmunkában, hogy Pavlov nagyon odateszi magát. Képes helyzetbe kerülni, most megjutalmazta magát ezzel a góllal.

Michal Hipp: - A párharc és a küzdelem dominált ezen a mérkőzésen. Csalódottak vagyunk, mert a végén gólt kaptunk, de a hazai csapat aktívabb volt, többet tett meg a sikerért, de nehéz ezt feldolgozni. Egyre idegesebbek vagyunk, amikor meg kell tennünk az utolsó lépést. Egygólos meccs volt, sajnos a hazaiak lőtték. Negyedik meccsünk, amikor kényszerből kellett lecserélni két játékosunkat. Meg vagyok győződve, hogy az utolsó meccsen kiharcoljuk a bennmaradást. Nem mondanám, hogy döntetlenre játszottunk. Az egy pont sem jelentett volna biztosan bennmaradást.

                                                         Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

További hírek

Megtekintés
Öt gólt vágott a Haladás II.

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Szombathelyi Haladás II. 5-2-re legyőzte a Rábapatyot.
0 0 0 2024.04.15. 14:10
Megtekintés
Vezetés után vereség a hajrában

A labdarúgó NB II. 28. fordulójában a Szombathelyi Haladás 2-1-re kikapott Szegeden.
0 0 0 2024.04.14. 22:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink