Szombathelyi Haladás


Egy pontra a bajnoki címtől az U19-es csapat!


2018.05.29. 20:30
haladas.hu

Az I. osztályú utánpótlás-labdarúgóbajnokságok legutóbbi fordulójában az Illés Akadémia-Haladás U14-es, U15-ös, U17-es és U19-es gárdája is nyert.

U14
Illés Akadémia-Haladás–Újpest 2-1 (1-0). – Illés Akadémia, vezette
: Draskovits.
Illés Akadémia-Haladás: KIRÁLY – BOGDÁNYI, Knizs (Kállai), SZABÓ B., SZVOBODA, Kovács P., Bátori-Tóth, Németh Á. (Frák), Horváth K. (Bolla), Pataki, IVÁN. Edző: Németh Richárd.
Nagyon jól kezdték a mérkőzést a hazaiak, korán vezetéshez juthattak volna, ám ziccert hibáztak. A folytatásban kiegyenlítetté vált  a játék, majd egy pontrúgás után előnybe kerültek a szombathelyiek. Szünet után az első negyedóra a hazaiaké volt, majd ki-ki meccs kerekedett, az újpestiek kiegyenlítettek. Ám a vasiak nem adták fel, és az utolsó percben megszerezték a győztes találatot. Élvezetes mérkőzésen fontos győzelmet arattak a hazaiak. Gólszerzők: Szabó B., Bogdányi.
A bajnokság állása: 1. Videoton 77, 2. Puskás Akadémia 75, 3. Debrecen 64, ... 6. Illés Akadémia-Haladás 44 pont.
30. forduló, szombat, 12.00: FTC–Illés Akadémia-Haladás. 

U15
Illés Akadémia-Haladás–Újpest 1-0 (0-0). – Illés Akadémia, vezette:
Polgár.
Illés Akadémia-Haladás: Senkó – Reseterits, Fekete, Baranyai, Palkó, Doncsecz, Kovács Z., Sipos, Bunevácz, Rosner, Dezamits. Edző: Sipos Norbert. 
A hazaiak rengeteg hibával, pontatlanul futballoztak, emellett – csakúgy mint az egész bajnokságban – ismét rengeteg ziccert elrontottak. Gólszerző: Fekete.
A bajnokság állása: 1. Honvéd 74, 2. Debrecen 67, 3. Puskás Akadémia 62, ... 8. Illés Akadémia-Haladás 41 pont. 
30. forduló, szombat, 13.00: FTC–Illés Akadémia-Haladás. 

U16
Illés Akadémia-Haladás– Ferencvárosi TC 1-2 (0-2). – Illés Akadémia, vezette:
Hegedűs. 
Illés Akadémia-Haladás: Hegyi – RÉDEI, Szilvás, Jakab (Debreceni), Szalay (Füzik), Csomós, WOTH, Simon, Fábián, Albert, VAJDA. Edző: Takács Csaba.
A vendégek már az első percben megszerezték a vezetést, a szombathelyiek pontatlanul, rossz felfogásban futballoztak. Ennek ellenére három nagy helyzetet is elhibáztak, ami megbosszulta magát: a félidő végén az FTC egy védelmi hiba után ismét betalált. Szünet után kapujához szegezte ellenfelét az Illés Akadémia, gyorsan szépített, majd újabb két gólt szerzett. Ám a játékvezető mindkettőt érvénytelenítette – az egyiket tévesen. Gólszerző: Csomós.
A bajnokság állása: 1. Honvéd 67, 2. Puskás Akadémia 60, 3. MTK 44, ... 8. Illés Akadémia-Haladás 14 pont. 
28. forduló, szombat, 14.00: Videoton–Illés Akadémia-Haladás. 

U17
Illés Akadémia-Haladás– Ferencvárosi TC 3-1 (2-0). – Illés Akadémia, vezette
: Baranyai.
Illés Akadémia-Haladás: Csutorka – Bokor, Huszti (Kónya), Nyári P., Illés (Horváth M.), Tóth-Gábor (Molnár T.), Halmai, Oláh, Balogh F., Szekér (Nyíri), Edelényi (Bognár). Edző: Oross Márton.
Mindkét csapat számára nagy volt a tét. A hazaiak a dobogóért, a vendégek pedig az osztályozó elkerüléséért hajtottak. Az első félidőben nem engedte  kibontakozni ellenfelét a hazai együttes, több helyzetet is kidolgozott, amelyek közül  kettőt  gólra is váltott. Szünet után visszaesett a játék színvonala és irama, de a hazaiak győzelmét nem fenyegette veszély. Az Illés Akadémia-Haladás valamennyi futballistája jó teljesítményt nyújtott. Gólszerzők: Huszti, Szekér, Edelényi. 
A bajnokság állása: 1. Puskás Akadémia 57, 2. MTK 46, 3. Győri ETO 42, 4. Illés Akadémia-Haladás 41 pont. 
28. forduló, szombat, 14.00: Videoton–Illés Akadémia-Haladás. 

             Szekér Ádám szerezte az U17-es csapat második találatát. Fotó: Vas Népe/Unger Tamás

U19
Videoton–Illés Akadémia-Haladás 0-4 (0-1). – Székesfehérvár, vezette:
Posza.
Illés Akadémia-Haladás: Schener –  Szár,  Funsho (Varga K.),  SZILÁGYI, Szántó, KISS T. (Latyák), Kiss Be., Füleki (Szalai), Kiss Ba., Bolla, KOVALOVSZKI. Edző: Németh Szabolcs. 
A szombathelyiek jól futballozva magabiztos, teljesen megérdemelt győzelmet arattak. Amennyiben Németh Szabolcs csapata szombaton legalább egy pontot szerez az MTK ellen, bajnok. Gólszerzők: Szántó, Funsho, Bolla, Kiss T.
A bajnokság állása: 1. Illés Akadémia-Haladás 57, 2. Honvéd 54, 3. Puskás Akadémia 47 pont. 
28. forduló, szombat, 11.00: Illés Akadémia-Haladás–MTK.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink