Szombathelyi Haladás


Egy hotelben a Dinamo Zágrábbal


2018.07.04. 08:00
haladas.hu

Remek körülmények között készülnek futballistáink Szlovéniában.

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfőtől csütörtökig a magyar határhoz közel fekvő szlovéniai Moravska Teplicébe (Alsómarác) edzőtáborozik a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Vörös Csaba tájékoztatta honlapunkat a körülményekről, a napi munkáról.

A Haladás technikai vezetője elmondta, a hétfői érkezést követően délután már edzettek a játékosok, ezután vacsoráztak a csapat tagjai. Kedden mindenki akkor kelt, amikor akart, de 8.30-ig be kellett fejezni a reggelit. Majd buszra ült a csapat és a szomszédos település pályáján vezényelt edzést Michal Hipp. A tréning 11.30-ig tartott, 12.30-kor következett az ebéd, majd a pihenő.

Tizenhat órakor könnyű snacket fogyasztottak a játékosok, öt előtt tíz perccel Kónya András ismét előállt a busszal, hogy a csapatot elfuvarozza edzésre. A tréning 17 órakor kezdődött és 18.30-ig tartott. Ezután vacsora, és vb-meccsnézés volt a program. Vörös Csabától megtudtuk, akadnak akik a négy csillagos szálloda kávézójában, közösen nézik az esti mérkőzést, mások a szobájukban. A Haladás a Hotel Ajdában vert tanyát, ami négy hotelból álló szállodalánc egyik része. Ebben a hotelben készül a horvát bajnok Dinamo Zagreb és egy arab együttes. 

A mieink szerdán 19 órakort a szlovén másoosztályú NK Nafta Lendava vendégeként lépnek pályára, majd csütörtök délelőtt még Szlovéniában edzenek, aztán hazaindulnak.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink