Szombathelyi Haladás


Így látta a mérkőzést Supka Attila és Michal Hipp


2018.07.22. 12:00
haladas.hu

A két vezetőedző értékelte a Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás (3-2) OTP Bank Liga-mérkőzést.

Supka Attila: – Úgy gondoltam 3-1 után, hogy egy sima mérkőzés tudunk játszani, de a végén saját magunknak tettük nehézzé azzal a bekapott góllal. Két figyelmetlenség előzte meg mindkét kapott gólunkat. Az utolsó pillanatban, az első félidőben egy szöglet után, a második félidőben megint nem vettük fel az embert jól. Ez amiről nagyon sokat beszélgetünk, és mindig megkapom, hogy mindig a koncentrációról beszélek, és ez a koncentráció kérdése, hogy az ilyeneket ki tudjuk védekezni. Mellette úgy gondolom, hogy mindent megtettek azért, hogy egy jó, eredményes mérkőzést játszunk. Ezt is mondtam bent az öltözőben, hogy bizonyítsuk be, nem volt véletlen a keddi mérkőzés a Rabotnicki ellen. A mai napon ugyanazok a játékosok mindent megtettek, helyenként jó futballal, eredményesek tudtunk lenni.

Michal Hipp: – Az első félidőben a Honvéd többet birtokolta a labdát, a lehetőségek azonban előttünk adódtak, ezekkel nem tudtunk élni. A hazaiak viszont kihasználták a mi hibáinkat, és gólokat szereztek.Döntő volt a második kapott gólunk. Háromszor is betaláltak, innen mi már nem tudtunk visszajönni. A kétgólos hátrány után is próbáltunk kiegyenlíteni, fel is zárkóztunk, de egyből jött a Priskin kiállítása, és így már nem volt erőnk, hogy nyomást mérjünk a Kispestre. Összességében nehéz körülmények között zajlott a szezonnyitó mérkőzés, a Honvéd kihasználta az óriási hibáinkat, és megnyerte a meccset. Nem szeretném védeni a játékosomat, de az egész jelenet a mi kispadunk előtt zajlott, így jól láttam, mi történt. Batik szabálytalan volt Priskinnel szemben, és kiprovokálta az ütést. Ugyanakkor egy ilyen tapasztalt játékossal ez nem fordulhat elő.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink