Szombathelyi Haladás


Horváth Ferenc: Teljesíthető cél a bentmaradás


2018.09.27. 19:00
Pum András

Új vezetőedzőnk a csütörtök délutáni edzés előtt nyilatkozott.

– Ami a terveket illeti, nem hiszem, hogy különösebben ecsetelnem kellene, nyilván konkrétan a bentmaradás a cél – mondta Horváth Ferenc. – Azt gondolom, ez teljesíthető elvárás a csapattal szemben.  Amennyiben rendesen dolgozunk, ha mindenki megtesz mindent, akkor meggyőződésem, hogy NB I-es marad a Haladás. Az én kérésemre írtunk alá a bajnokság végéig, így meghagytam a lehetőségét a vezetőknek, hogy utána ők döntsenek a sorsomról. Nem akartam két évet aláírni, hogy úgyis kiesünk, de majd építkezünk és visszajut a csapat. Nem, engem feleslegesen ne fizessenek, hiszen ez alatt az idő alatt bent kell maradnunk. Utolsó helyen vagyunk, lejjebb már nincs, felfelé kell haladnunk. Kicsit beragadt a csapat a rajtnál, rendeznünk kell a sorokat. Sok gólt kaptunk, az tény, de ez nem csak a védelem hibáha, hiszen egy csapat egyszerre támad, egyszerre védekezik. Természetesen mindig nagyon nehéz szezon közben átvenni egy csapatot, hiszen nem tudni milyen edzettségi, mentális állapotban vannak a játékosok. De azért dolgozunk, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsunk. Minden edző álma, hogy az NB I-ben dolgozhassak, örülök, hogy ismét lehetőséget kaptam, mégpedig egy ilyen patinás klubnál. 

 

Mivel Horváthot  még a Balmazújváros-FTC (2-2) mérkőzésen kiállította a játékvezető, így egymeccses eltiltását a szombati, Paks elleni bajnokin tölti le. Ergo: Horváth a tolnaiak ellen még nem ülhet a kispadon.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink