Szombathelyi Haladás


Horváth Ferenc: Sikersztori lesz


2018.11.06. 23:00
haladas.hu

Vezetőedzőnk a Népszavának adott hosszabb interjút. Horváth Ferenc bízik a csapatban.

Az edzőváltás érzékelhetően felrázta a csapatot, de az eredmények továbbra is elmaradnak.
Köszönöm szépen, hogy így látja, én is úgy érzem, hogy az utóbbi hetekben már egy másfajta Haladás játszik, mint amelyik elkezdte a bajnokságot - mondta Horváth Ferenc a Népszava című napilapnak. - Ez sajnos az eredményekben még valóban nem mutatkozott meg, igaz, a következő időszakban jönnek azok az ellenfelek, melyeket a Haladásnak meg kell verni. Természetesen nem a Fradira gondoltam, sokkal inkább a Puskás Akadémiára vagy a Diósgyőrre.

Ha a legutóbbi három fordulót nézzük, a Vidi ellen 0-0-nál ziccert hibáztak, a Honvéd ellen gól nélküli állásnál kihagytak egy tizenegyest, szombaton pedig komoly kapushiba után dőlt el végérvényesen a meccs az Újpest javára. A helyzetek megvoltak.
A tavalyi bajnokság élmezőnyébe tartozó együttesekkel játszottunk, egy ilyen sorozat egy jobb formában lévő csapatnak is kihívást jelentene, ettől függetlenül tény, hogy mindannyiszor pont nélkül maradtunk. A mai modern futballban nagyon fontos az első gól szerepe, a mi játékunkban különösen az lenne, de a lehetőségeinket rendre elpuskáztuk. Ha egyszer végre mi szereznénk vezetést, az jelentősen megkönnyítené a dolgunkat.

A játékosait a bajnoki szezonkezdet óta csupán egyszer érte sikerélmény – az edzések mellett milyen egyéb programokkal tudja oldani a hangulatot?
A játékosok sajnos hozzászoktak, hogy sorozatban jönnek a pofonok, ezért pszichésen nagyon alulról indultunk, amikor átvettem a csapat irányítását. Több csapatépítő programon túl vagyunk már, de az igazi gyógyszer a mi helyzetünkben egy győzelem lenne. A legnagyobb sikert a Ferencváros legyőzése jelentené, az olyan lenne, mint egy hollywoodi sikersztori. Pontosan tudjuk, hogy egy nagyon jó Ferencvárossal fogunk játszani, de az a győzelem olyan lendületet adna a csapatnak, amely több fordulón keresztül kitartana.

Ha az eredménytelenség nem volna elég, az utóbbi hetekben még több figyelem irányult a Haladásra a Király-ügy kapcsán, miután kitette a kezdőcsapatból a 42 éves kapust.
A Király-dolgot nem mondanám ügynek, máshol is elő szokott fordulni egy gyengélkedő csapat életében, hogy lecserélik a kapust. Korábban is elmondtam, a döntésem nem azt jelenti, hogy Király Gábor soha többé nem véd már a Haladásban.

Nincs könnyű helyzetben, hiszen a Király helyett kezdő Rózsa Dániel szombati potyagólja után ismét felerősödtek a válogatottsági rekordert kereső hangok.
Valóban nem egyszerű a helyzet, de valahogy ezt is meg fogjuk oldani, bízom benne, hogy jól fogunk dönteni.

Vagyis még nem döntötte el, melyikük kezd az FTC ellen?
Még gondolkodom ezen.

Hetek óta semmilyen helyzetből nem találnak a kapuba, a Ferencváros eddigi egyetlen vereségét pedig éppen egy 60 méterről kapura rúgott szabadrúgás okozta Felcsúton. A héten gyakorolják a távoli szabadrúgásokat is?
Mi még nagyobb szenzációt szeretnénk, ezért 70-ről gyakoroljuk a szabadrúgásokat.

Aktív labdarúgóként két évet futballozott a Ferencvárosban, sosem titkolta, sokat jelent önnek a fővárosi klub. A jelenlegi csapatának oly fontos Haladás–FTC előtt félretehető ez a kötődés?
Sosem tagadtam, hogy szeretem a Ferencvárost, de ugyanez elmondható a Vidiről is, ez a két klub volt a legfontosabb az életemben. Ugyanakkor az edzősködés és a játékos-pályafutásom két külön történet, egészen más feladat trénerként felkészíteni egy csapatot, különösen igaz ez a Haladás jelenlegi helyzetére. Most egyetlen dolgot látok: egy borzasztóan nehéz feladatot, amit meg kell oldanunk.

Az utolsó helyen álló csapat irányítását vállalta el, amellyel minden igyekezet ellenére eddig ötből ötször veszített. Nem bánta meg, hogy belevágott a szombathelyi feladatba?
Ha most igennel felelnék, akkor nem tudnék a játékosok elé állni. Egyébként nem is érzem így. Komoly feladatot vállaltam el, s az utolsó pillanatig hinni fogok abban, hogy ez végül sikersztori lesz.

(Hatos Szabolcs / Népszava)

További hírek

Megtekintés
Idegenben nyertek a lányok

A női labdarúgó NB I 10. fordulójában a Haladás-Viktória idegenben 3-1-re verte az Astrát.
0 0 0 2018.11.12. 18:40
Megtekintés
Extázis Rózsa Dani bravúrja után

Vond rövid, de annál velősebb videója a tizenegyes hárításáról és az azt követő örömünnepről.
1 0 0 2018.11.12. 10:30

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink