Szombathelyi Swietelsky-Haladás


Kötény a debütáláson


2017.04.19. 11:00
Pum András

Először kezdett, máris a legtöbb labdát szerezte a fordulóban a Szombathelyi Swietelsky-Haladás 17 éves, jánosházi születésű középpályása, Kiss Bence.

A jánosházi születésű játékos Kertán, majd szülőfalujában, később Hévízen futballozott, 2012-ben került az Illés Akadémiára, majd a Haladáshoz. Kiss Bence korábban öt elsőosztályú fellépésén csereként állt be, a szombati Diósgyőri VTK (2-0) ellenin viszont Kovács Lóránt a bemelegítés során combsérülést szenvedett, Kiss közvetlenül a bemelegítés során tudta meg: eljött az idő, kezdőként lép pályára. A korábbi U17-es, jelenlegi U18-as válogatott labdarúgó a legkisebb megilletődöttség nélkül futballozott, s, hogy mennyire így van, bizonyítja: a fordulóban valamennyi játékos közül ő szerezte a legtöbb labdát.

- Éppen cicáztunk a többi cserével, amikor szóltak, elképzelhető, hogy Kovács nem tudja vállalni a játékot, úgyhogy én is csináljam végig a bemelegítést – mondta Kiss Bence. – Az utolsó gyakorlatnál derült ki, valóban kezdő leszek. Ekkor mindössze tíz perc volt a meccsig, úgyhogy kicsit izgultam. Ám amint elkezdődött a mérkőzés, elmúlt a lámpalázam. Mészöly Géza vezetőedző azt kérte tőlem, hogy Iszlai Bencével együtt stabilan tartsam a középpályát, ne fussanak át rajtunk, határozottan védekezzek, sok labdát szerezzek és az előrejátékba is kapcsolódjak be. Nagyon jól éreztem magam a pályán, noha egy-két labdát elszórtam, többet is szereztem és a Diósgyőr kapuját is célba vettem. Szünet után még jobban ment a játék, még kevesebb labdát adtam el, és többet szereztem. Sőt, a hajrában akadt egy szituáció, amikor úgy tettem, mintha beadnék, de helyette jobb külsővel kötényt adtam ellenfelemnek. Nagyon nagy élmény volt a mérkőzés, a lefújás után a szakmai stáb gratulált a játékomhoz, és rengeteg üzenetet is kaptam. Jómagam is elégedett voltam a teljesítményemmel. Hozzá kell tennem: csapattársaim az első perctől az utolsóig segítettek, bíztattak a pályán, sokat köszönhetek nekik. A mezemet nem tettem el, viszont amelyikben először pályára léptem az első csapatban, igen. Hogy mik az erősségeim? Sok labdát szerzek, végigrobotolom a meccseket, és hatékonyan passzolok. De sok mindenben kell még javulnom, elsősorban gyorsaságban. Fogalmam sincs, hogy szombaton, Debrecenben kezdő leszek-e vagy sem, mindenesetre megízleltem milyen érzés – jó volna minél többször átélni.

                         Kiss Bence (középen) öröme érthető: jól futballozott és nyert a csapata. Fotó: Németh Szabolcs

- Édesapámnál, Pacsi Józsefnél kezdett el focizni az oviban, majd Jánosházán pallérozódott, aztán magammal vittem Hévízre - mondta a szintén jánosházi születésű Pacsi Bálint, az Illés Akadémia szakmai igazgatója, valamint Mészöly Géza egyik segítője. - Aztán később, amikor a győri akadémián edzősködtem, Vincze Ottó le akarta igazolni, de úgy gondoltam: Vas megyei játékosnak az Illés Akadémián, aztán a Haladásban a helye. Bencét így öt éve az Illés Akadémiára irányítottam, tavaly pedig profi szerződést kapott az első csapatnál. Korábban az U17-es, most pedig az U18-as válogatott alapembere is. Amennyiben továbbra is olyan szerényen és alázattal végzi dolgát, mint eddig, a futballpályán és azon kívül is sokra viheti.

További hírek

Megtekintés
Bombagóllal tette le a névjegyét

A mindössze 16 éves Kiss Tamás bombagólt lőtt a Honvéd (1-2) elleni bajnokin. A támadó elfogadtatta magát rutinos csapattársaival is.
1 0 0 2017.10.19. 21:10
Megtekintés
Két Illés Akadémia-diadal

Az I. osztályú labdarúgó-utánpótlásbajnokságok legutóbbi fordulójában az U14-es és az U19-es csapat is nyerni tudott.
0 0 0 2017.10.19. 17:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 
 
 

Támogatóink