Szombathelyi Haladás


A Honvédnak volt egy Lanzafaméja


2017.07.16. 08:00
haladas.hu

A két vezetőedző értékelte a Budapest Honvéd-Szombathelyi Swietelsky-Haladás (2-0) mérkőzést.

A két vezetőedző értékelte a Budapest Honvéd-Szombathelyi Swietelsky-Haladás (2-0) mérkőzést.

Erik van der Meer: – Nagyon büszke vagyok a csapatomra, főleg egy ilyen nehéz szerda után, kőkeményen dolgoztak a játékosok. Bobálnak nagyon nagy szerepe volt a győzelemben, pár perc után be kellett állnia és nagyon szép gólt szerzett. Kihagytunk helyzeteket, de befolyásolt minket a hosszú túra is. Ezért is hihetetlen fontos ez a győzelem, jó így kezdeni. Ennél azért még többet várok, most nagyjából. 45-50 percen keresztül vagyunk jók a presszingben, sokat dolgozunk, próbálunk tovább fejlődni. De az ellenféltől is függ, mit tudunk megcsinálni. Nagyon kemény meccs vár ránk szerdán, nem biztos, hogy mindenki érzi, mennyire erős az ellenfelünk. Egy 25-30 millió eurós költségvetésű klubról beszélünk, hihetetlenül jó játékosokkal, ezért is volt fantasztikus eredmény, amit elértünk és bizakodásra ad okot. Mindent meg fogunk tenni a visszavágón, ami tőlünk telik, a szurkolóinkért, akik sajnos majd nem lehetnek velünk.

                                                                            Fotó: honvedfc.hu

Mészöly Géza: – A bajnokcsapat otthonában játszottunk, szerintem szervezetten. Voltak olyan fordulópontjai a meccsnek, például a második félidőben, voltak lehetőségeink, amelyekben benne volt a gólszerzés, ezek meghatározók voltak a végkimenetel szempontjából. Kellettek azért Király Gabi bravúrja is.  Összeszedett volt a csapatom, jól játszott, a Honvédnak azonban volt egy Lanzafaméja, aki a második félidőben villant. Amikor ilyen szervezett csapattal találja szemben valaki magát, mint a Haladás, akkor nagyon fontosak a pontrúgások, Bobál Dávid pedig nagyon jól fejel. Számítottunk arra, hogy vérbeli támadónk is lesz a pályán, de ez nem történt meg, hiányzott Grumics játéka. Nem hiszem, hogy alattomosan vagy durván játszott volna a csapatom. Már megszoktam, hogy Kispesten nem vagyok nagy kedvenc, bár nem igazán értem, hogy miért velem foglalkoznak ennyire, ez valamennyire bosszant, megmondom őszintén. De becsületemre legyen mondva, hogy nem reagáltam a beszólásokra, pedig egy-két szurkolót biztos elküldtem volna melegebb éghajlatra. Nagyon csúnyán viselkednek velem szemben a kispestiek, akármikor jövök ide, én még ilyen szurkolótáborral nem találkoztam. Tűröm, tűröm, remélem, hogy megállom. Nem értem az okát, és nem bántottam meg a Honvédot, ez a kifakadás felháborít.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink