Szombathelyi Haladás


Kispestre fel!


2017.07.14. 20:10
Pum András

Az OTP Bank Liga nyitófordulójában szombaton 20.30-as kezdéssel (Tv: M4 Sport) a bajnoki címvédő Budapest Honvéd vendége lesz a Szombathelyi Swietelsky-Haladás.

A kispesti kispadon nyáron az olasz Marco Rossit a holland Erik van der Meer váltotta – a szakmai stábban tehát igen, a játékoskeretben azonban nem történt jelentősebb változás. A Videotonból Pölöskei Zsoltot igazolták, és visszatért brazil csatáruk, Danilo. Nagy kérdés, hogy a szerda esti, izraeli Bajnokok Ligája-selejtező (Hapoel Beer Sheva 1-2) után mennyire lesznek frissek a piros-feketék. A Haladásnál nagyobb volt a fluktuáció, nyolc labdarúgó érkezett, zöld-fehér oldalon az a nagy kérdés, mennyire állt össze a csapat. 

– Nemzetközi mércével nézve is kemény mérkőzést vívott szerdán a Honvéd – mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Még ha kicsit fáradtabbak is lesznek, a kedvező eredménytől biztosan feldobott állapotban lépnek pályára a kispestiek. Ellenünk biztosan mást játszanak majd, mint tették azt Izraelben. Az új holland edzővel kezdeményezőbben futballoznak, miközben korábban látott stabil, masszív játékuk nem változik. A mi felkészülésünket kisebb sérülések hátráltatták, ugyanakkor örvendetes, hogy az igazolásoknak köszönhetően nemcsak a kezdőbe, hanem a keretbe kerülésért is nagy csata folyik. Noha a Király Kupán a várakozás alatt teljesítettünk, a Sopron és a Mattersburg elleni edzőmeccseken már frissebben, jobban futballoztunk. A héten is jól dolgoztak a fiúk, bizakodó vagyok, nyerni szeretnénk a Honvéd ellen. Rózsa Dániel, Jánvári Gábor és Németh Márió bár már velünk edz, még nem bevethető.

Összeállítás: Király – Polgár, Wils, Jagodics, Németh M. – Kiss B., Simon – Williams, Tóth M., Bosnjak – Grumics.

Csere: Gyurján, Devecseri, Jancsó, Rácz, Halmosi, Medgyes, Petró.

A mérkőzést Erdős József vezeti, segítői Ring György, Georgiou Theodoris, az alapvonali játékvezetők Farkas Ádám,Vad II. István. A negyedik játékvezető Becséri Gergely.

A mieink szombaton 8.30-kor indulnak a fővárosba, az Airport Hotelben ebédelnek és pihennek, onnan utaznak át a Bozsik-stadionba.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink