Szombathelyi Haladás


Felkészültek, vigyázz, rajt!


2017.07.13. 20:00
Pum András

Továbbra is bátran támaszkodik a fiatalokra a Szombathelyi Swietelsky-Haladás, amely jelentősen átalakult a nyáron.

Habár a tavalyi, hatodik helyen végzett alapcsapatból csupán a védekező középpályás Iszlai Bence távozott, alaposan átalakult nyáron a Haladás játékoskerete. Nyolcan érkeztek: Simon Ádám (Videoton), Miroszlav Grumics (Kozármisleny), Tóth Benjamin (Austria Salzburg), Németh Milán, Tóth Dávid (Soproni VSE), Pinte Patrik (Slovan Bratislava), és visszatért budaörsi kölcsönjátékából Petró Balázs,valamint Dorogról Medgyes Zoltán. A távozók: Gajdos Zsolt (Nyíregyháza), Hídvégi Sándor (Siófok), Nagy Patrik (Gyirmót), Sasa Popin (még nincs csapata). A Haladás a nyitányon szombaton 20.30-as kezdéssel a bajnok Budapest Honvéd vendége lesz.

- Mindössze egy hónapunk volt a felkészülésre, ezért - ellentétben a tavalyi alapozással - nem utaztunk külföldi edzőtáborba - mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. - Az Illés Akadémián napi két edzéssel alapoztunk, a tervezett munkát maradéktalanul elvégeztük. Azt szerettük volna elérni, hogy a rajtra olyan állapotba hozzuk a játékosokat, mint ahogy befejezték a bajnokságot. Fizikálisan és mentálisan is készen állnak a rajtra a fiúk - a felmérések is ezt bizonyítják. Az igazolásokkal elértük, hogy valamennyi poszton versenyhelyzet alakult ki, senkinek sincs bérelt helye. Egy biztos: habár a legutóbbi bajnokságban jól szerepeltünk, rutinból nem lehet lehozni egy szezont, az idén még több kell. Ami a célokat illeti, a hároméves terv az volt, hogy évről évre előbbre lépjen a gárda, ugyanakkor látni kell, hogy jó néhány klub anyagi téren előttünk jár. Azt viszont megígérhetem, hogy valamennyi csapat dolgát megnehezítjük. És továbbra is minél több fiatalt szeretnénk pályára küldeni. Nemcsak azért, mert pénzt kapunk a szerepeltetésükért, hanem mert megérdemlik. A klubvezetés nem tette kötelezővé, hogy pályára küldjem őket, de az értük kapott MLSZ-pénz fontos része a költségvetésünknek. Örömteli, hogy a tavaly műtött játékosok közül Jánvári Gábor edzőmeccsen futballozott, Rózsa Dániel és Németh Márió pedig a héten már velünk együtt készült. Ugyanakkor nem tudni, mire lendülnek formába, így elképzelhető, hogy egyiküket-másikukat az ősszel kölcsönadjuk.

                          Mészöly Géza tudja, idén még több kell a jó eredményhez. Fotó: Németh Szabolcs

- Kőkemény bajnokság előtt állunk, az újoncok közül a Puskás Akadémia alaposan megerősödött - jelezte Tóth Miklós, a zöld-fehérek ügyvezető igazgatója. - Ugyanakkor szeretnénk a tavalyi hatodik helyhez képest előbbre lépni. A kezdőből csupán Iszlai távozott, helyére a válogatott Simon Ádám jött. Évről évre több, az Illés Akadémián nevelkedett tehetség kerül a felnőttekhez, elég ha Rácz Barnabásra, Tóth Mátéra, Kiss Bencére, Jancsó Andrásra gondolunk. Idén is bátran támaszkodhatunk a saját nevelésű futballistáinkra, mellettük persze szükség van a rutinos, sok csatát megélt játékosokra is.

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink