Szombathelyi Haladás


Sajtótájékoztató: Mészöly Géza és Pintér Attila értékelése


2016.07.23. 20:32
haladas.hu

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás és a Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzője beszélt a találkozóról.

Mészöly Géza: - A ferencvárosi mérkőzéssel ellentétben ezúttal jól kezdődött számunkra a mérkőzés, hamar vezetést szereztünk. Ezután is jól futballoztunk, kezünkben volt a találkozó, de ahogy tavaly oly sokszor, most sem sikerült rárúgnunk az első gólra a másodikat. Pedig utólag is kiderült, milyen fontos lett volna a második találat. Szeretném, ha csapatomnak nem megy a játék, egy szabadrúgásgóllal sikerül kiegyenlítenünk - de nem szeretnék az ellenféllel foglalkozni. Noha a második félidőben már nem volt olyan gördülékeny a játékunk, helyzeteink ekkor is megvoltak. Elég ha Németh Márió, Iszlai Bence vagy Gaál Bálint lehetőségére gondolok. A hajrában még Wils is előrement - mindent elkövettünk a győztes gólért. Ami Rácz Barnabás teljesítményét illeti, egész héten jól edzett, ezúttal is bizonyította, hogy jó játékos, lehet rá számítani. 

Pintér Attila: - Nagyon jól futballozott a csapatom, egyenlő létszámban a győzelemre is megvolt az esélyünk, úgy érzem, végig kézben tartottuk a mérkőzést. Sajnos sokszor pontatlanul passzoltunk, ám fejet hajtok játékosaim előtt, óriásit küzdöttek. Ami a kiállítást illeti, nem szeretnék a játékvezetővel foglalkozni, de én nem adtam volna meg a büntetőt. Hogy kiscsapat lennénk? Nem tartom magunkat kiscsapatnak, ugyanolyan együttes vagyunk, mint a többi tizenegy. A mai meccsen a Haladás is mindent megtett a győzelemért, de a mi akaratunk érvényesült. 

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink