Szombathelyi Swietelsky-Haladás


A barcelonai Hali-drukker


2017.08.05. 16:00
Pum András

A Futballárium nevű éttermet üzemeltető Büki Péter a Haladás edzésére is kilátogatott.

A Haladás egyik legrégebbi szurkolói csoportjának, a Dogs Elite alapító tagja, Büki Péter, "Pumesz" pár éve költözött ki Barcelonába. Párjával, Erikával három éve üzemeltetik a Nou Camp tőszomszédságában található Futballárium nevű, egyre híresebb éttermüket. Pumesz csütörtökön Szombathelyen járt.

- Üzleti ügybe utaztam Pozsonyban, s mivel onnan nincs messze Szombathely, úgy döntöttem hazaugrok szülővárosomba – mondta Büki Péter, „Pumesz”. – Szombathelyen aztán összekötöttem a kellemest a hasznossal. Találkoztam Illés Bélával, ugyanis szeretném, ha a Futballárium saját sörét az új Haladás-stadionban is árulhatnánk. Természetesen megnéztem a Hali-edzést is, nagyon jóban vagyok az úgymond régi futballistákkal, Rózsa Danival, Halmosi Petivel, a stábból Jakab Ferenc masszőrrel. De nem csak velük, a többiekkel is kellemesen elbeszélgettem, Mészöly Géza vezetőedzővel is váltottam néhány szót. Nem üres kézzel érkeztem, hoztam futballáriumos pólót, karkötőt, söröket és Andres Iniesta által aláírt bort is. Cserében pedig kaptam zászlót, posztert.

- Természetesen Spanyolországban is figyelemmel kísérem a Hali szereplését, tudom fogni a magyar tévéadásokat, viszont mivel annyi a munka, ritkán van időm leülni a képernyő elé - folytatta Pumesz. - De a neten mindig megnézem, mit játszottunk, hogy alakult a meccs. A stadionavatóra mindenképpen szeretnék hazajönni, azt semmi pénzért sem hagynám ki. Sőt, már a barcelonai magyar főkonzult is meginvitáltam a találkozóra.

További hírek

Megtekintés
Törökországba készül csapatunk

A tervek szerint tíz napot töltene remek körülmények között, a török tengerparton a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Tóth Miklóssal beszélgettünk.
0 0 0 2017.12.16. 10:40
Megtekintés
Már felfelé halad a Haladás

A korábban sokak által leírt Szombathelyi Swietelsky-Haladás az új edző, Michal Hipp irányításával feltámadt, és immáron jó esélye van a bentmaradásra.
3 0 0 2017.12.15. 16:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 
 
 

Támogatóink