Szombathelyi Swietelsky-Haladás


Kettős Illés Akadémia-siker


2017.08.23. 16:00
Pum András

Az I. osztályú U17-es és U19-es bajnokságban az elmúlt hétvégén megkezdődtek a küzdelmek. A Pacsi Bálint vezette U19-es együttes legyőzte a tavalyi bajnok Honvéd Magyar Futball Akadémiát, és a Desits Szilárd irányította U17-esek is nyertek.

U14
Az U14-eseknél szombaton rajtol a bajnokság, az Illés Akadémia-Haladás 10 órai kezdettel a nyíregyházi Spartacus 1928 gárdáját fogadja.

U15
Az U15-ös korosztály is a hétvégén kezd, a vasi együttes szintén szombaton, ugyancsak 10 órai kezdettel a nyíregyházi Spartacus 1928-at látja vendégül.

U16
Az U16-osoknál a 2. fordulóval indul a menet. Pénteken 10 órakor az Illés Akadémia-Haladás a Debrecen vendége lesz.

U17
Illés Akadémia-Haladás-Honvéd Magyar Futball Akadémia 1-0 (1-0). Illés Akadémia, 3. forduló, vezette
: Hegedüs.
Illés Akadémia-Haladás: Csutorka - Bokor, Horváth M., Nyíri, Kónya, Huszti, Nyári (Oláh), Burai (Illés), Tóth, Halmai (Szekér), Balogh. Edző: Desits Szilárd.
Budapest Honvéd-MFA: Schritt - Csörgő, Zvara Levente, Tóth R., Kóródi (Májer), Szabó D. (Komiszár), Hajnal, Mucsányi, Nagy Bence, Juhász, Tóth P. (Fogarassy).
Gólszerző: Burai.
A jó erőkből álló, jól felkészített, jól játszó Honvéd ellen a hazai csapat óriási lelkesedéssel begyűjtötte a három pontot. Az Illés Akadémia-Haladás valamennyi játékosa jó teljesítményt nyújtott.
2. forduló, péntek, 10.00: Debrecen-Illés Akadémia-Haladás.

       Illés Bence (balról) csereként beszállva tett hozzá az U17-es csapat győzelméhez. Jobbról Szekér Ádám Fotó: Tóth Miklós

U19
Illés Akadémia-Haladás-Honvéd Magyar Futball Akadémia 3-1 (2-0). Illés Akadémia, vezette:
Kiss N.
Illés Akadémia-Haladás: Kiss Á. - SZÁR, Keresztes, KISS T. (Dorner), Szilágyi (Labát), Szántó (Latyák), Kovalovszki, TÓTH MARCELL (Szabó D.), Füleki (Varga K.), Kiss B., Bolla. Edző: Pacsi Bálint.
Honvéd-Magyar Futball Akadémia: Pálfi - Borovsky (Pisont), Temesvári, Cipf, Soltész D. (Király), Szendrei, Szabó P., Irimiás, Szeles (Durázi), Darabont (Soltész I.), Kovács N. (Kecskeméti).
Gólszerzők: Kiss T. (2), Szabó D., ill. Irimiás.
A horvátországi tornagyőzelem után az volt a kérdés, hogy sikerül-e felfrissíteni a játékosokat a bajnokira. Sikerült, az Illés Akadémia-Haladás teljesen megérdemelten nyert a tavalyi bajnok Honvéd ellen.
2. forduló, péntek, 10.00: Illés Akadémia-Haladás-Debrecen.

Az Illés Akadémia hét korosztályban is csapatot indít az I. osztályban.
A stáb. Szakmai igazgató: Pacsi Bálint. Edzők. U12: Sátori Barnabás. U13: Noé Dávid, Tóth Zsolt. U14: Németh Richárd, Nagy József. U15: Sipos Norbert. U16: Takács Csaba, Sátori Barnabás. U17: Desits Szilárd, U19: Pacsi Bálint. Az U12-U16-os korosztály szekcióvezetője: Bakos Roland. Fitneszedzők: U16-U19: Gusztafik Ádám. U12-U15: Szarka Dorisz. Az erőnléti edzők vezetője: Orbán Attila. Kapusedzők: Németh Gábor, Kutasi Csaba. Technikai fejlesztés: Catalin Azoitei. Jógaoktató: Martinek Eszter. Pszichológusok: dr. Lazáryné Illés Mária, Borbély Nóra. Fizioterapeuták: Bezdiné Csillag Andrea, Tálosi Szabina, Petrovics Andrea, Szalai János. Scout: Szekér István.

További hírek

Megtekintés
Andrés Iniesta Haladás-mezzel

Az FC Barcelona 121-szeres válogatott középpályása a barcelonai Futballárium étterem vendége volt.
0 0 0 2017.11.21. 09:00
Megtekintés
Ramos remek ollózása - Összefoglaló a Balmaz-Haladás mérkőzésről

Az OTP Bank Liga összefoglalója a Balmazújváros-Szombathelyi Swietelsky-Haladás OTP Bank Liga-mérkőzésről.
1 0 0 2017.11.20. 21:30

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 
 
 

Támogatóink