Szombathelyi Haladás


Mészöly Géza és Marco Rossi értékelése a sajtótájékoztatón


2016.07.30. 20:30
haladas.hu

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás-Budapest Honvéd (1-1) meccset értékelte a két szakvezető.

Mészöly Géza: - Ezen a mérkőzésen is sokat tettünk a győzelemért, ismét megszereztük  a vezetést, sajnálom, a gyors gólváltást, kellett volna egy kis idő, hogy megnyugodjunk. Többször is sikeresen szerkezetet tudtunk váltani és a becserélt játékosok is jól szálltak be. Az utolsó pillanatig offenzíven futballoztunk a szervezett Honvéd ellen, az utolsó 20 percben teljesen beszorítottuk ellenfelünket. Ez is azt mutatja, hogy a csapat jó állapotban van. Tanulság, hogy még több helyzetet kell kidolgoznunk, vagy a kapu előtt jobb döntést kell hoznunk. Kezünkben volt a találkozó, azt mondtam Tóth Miklóssal együtt az öltözőben a fiúknak, hogy emeljék fel a fejüket, mindent megtettek a győzelemért, menni kell tovább, csinálni majd jönnek a sikerek is Most ilyen passzban vagyunk. Örülök a két fiatal, Polgár Kristóf és Rácz Barnabás jó teljesítményének, ma is kiderült, nem azért vannak a pályán, mert megfelelnek az 1996-os szabálynak, hanem mert megérdemlik, mert jó teljesítményt nyújtanak.

Marco Rossi: - Nagyon kiegyenlített mérkőzést játszottunk, mindkét csapat sokat hibázott, igazságos eredmény született. Még úgy is, hogy a ráadásban a Haladás ziccert hibázott. Ugyanakkor nem vagyok elégedett a döntetlennel, úgy készítettem fel a csapatot, hogy nyerjünk. Nagy pozitívum, hogy végre gólt tudtunk lőni Király Gábornak...

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink