Szombathelyi Swietelsky-Haladás


A csapatember


2017.12.06. 18:00
haladas.hu

Schimmer Szabolcs az utóbbi két fordulóban remek teljesítménnyel tért vissza a Haladásba, fontos szerepe volt az FTC és a Puskás Akadémia elleni sikerekben.

A 17. fordulóban a Ferencvárost fogadta – és verte meg! – csapatunk. A szombathelyi kezdőcsapatban Schimmer Szabolcs személyében egy régi ismerőst köszönthettek a drukkerek, a rutinos jobbhátvéd ugyanis hosszabb mellőzés után kapott ismét lehetőséget a bizonyításra. És ha már bekerült a csapata, ott is ragadt, a Puskás Akadémia (3-1) elleni sikerből is a tőle megszokott harcos, hasznos, csupaszív futballal vett ki a részét. Ráadásul kiharcolt egy büntetőt is.

- Nem tagadom, nagyon nehéz fél év van mögöttem – árulta el Schimmer Szabolcs. - A szezon előző részében ugyanis csupán két kupameccsen léptem pályára, bajnokin nem számítottak rám, sőt, rendre kimaradtam még az NB I-es meccskeretből is. De nem törtem össze, nem adtam fel. Minden edzésen becsülettel odatettem magam, bízva abban, hogy előbb, utóbb változik a helyzet – egyetlen edzést nem hagytam ki. Hipp mester az érkezése után rögtön jelezte, hogy mindenki tiszta lappal indul, mindenkire számít, ugyanis csak együtt mászhatunk ki a gödörből. Így is lett. A Balmazújváros ellen már bekerültem a meccskeretbe, de pályára még nem léptem. A Fradi ellen pedig a kezdőben találtam magam. Igaz, a Ferencváros ellen az utolsó pillanatban esett rám a választás, ugyanis Polgár Kristóf megsérült. Nagyon vártam már, hogy ismét lehetőséget kapjak. Igyekeztem betartani az edzői utasításokat, a lehető legkevesebb hibával futballozni, és mindent alárendelni annak, hogy végre ismét nyerjünk. Örülök, hogy egy kicsit én is hozzátehettem a magamét a nagyon fontos győzelemhez. Aztán Felcsúton is kezdőként léphettem pályára. Boldog vagyok, hogy ismét futballozhatok, de azért még boldogabb, hogy két győzelmet értünk el az előző két meccsen, hogy végre lendültbe jöttünk. Mindig is csapatembernek tartottam magam, a lényeg az, hogy a csapat, a Haladás sikeres legyen.

- Saját teljesítményemet nem szeretném osztályozni, értékelni – folytatta Schimmer Szabolcs. - Kaptam kedvező visszajelzéseket a szakmai stábtól, a társaktól, a szurkolóktól, de természetesen tudom, hogy azért voltak hibáim is. Nem tudom, hogy a Videoton ellen ott leszek a csapatban – de ennél sokkal fontosabb, hogy a fehérváriak ellen is begyűjtsük a három pontot. Nem lesz könnyű dolgunk, ugyanis az ország egyik legjobb csapatát fogadjuk. De szerintem a Fradi hasonló erőt képvisel, mint a Vidi, és a Ferencváros ellen már bizonyítottuk, hogy tudunk jól, eredményesen futballozni. Erre készülünk a Videoton ellen is. És természetesen ismét számítunk a szurkolóinkra, együtt könnyebb lesz kiharcolni a bravúrt, a győzelmet! Fontos lenne győzelemmel zárni az évet, ebben az esetben ugyanis kicsit könnyebb szívvel térhetnénk téli pihenőre.

             Schimmer Szabolcs megbízható teljesítményt nyújtott az utóbbi két meccsen. Fotó: Németh Szabolcs

Érdekesség, hogy Schimmer Szabolcs lassan utolsó hírmondó marad a Haladás 2008/2009-es bronzérmes csapatából.

- Hát igen, ketten maradtunk, Rózsa Dani is a csapat tagja volt – nevetett egyet a Haladás 23-asa. - Néha eszembe jutnak azok a meccsek, azok a győzelmek. De természetesen most arra koncentrálok, hogy minél jobb eredményhez segítsem a Haladást. Én még most is úgy gondolom, hogy a csapatunknak a középmezőnyben a helye – de a legfontosabb az, hogy bebiztosítsuk a bentmaradást. Tavasszal új bajnokság kezdődik, vélhetően több csapat is új igazolásokkal erősít, és hát szoros a mezőny, kiélezett lesz a küzdelem. Most még nehéz latolgatni az esélyeket, de azt tudom, hogy a Haladásnak nem az utolsó előtti pozícióban van a helye a tabellán!

További hírek

Megtekintés
Licitálj és segíts!

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás árverésre bocsájt egy, a labdarúgók által aláírt futball-labdát, melynek bevételét a Markusovszky Kórház gyermekosztályának javára ajánlja fel.
0 1 0 2017.12.14. 14:00
Megtekintés
Hali-Vidi afterparty: gólöröm és ünneplés

Vizi László (Vond) nyolcperces videója Mészáros Karol gólját követő eksztázisról, s a lefújás utáni örömünnepről.
1 0 0 2017.12.13. 15:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 
 
 

Támogatóink