Artner Tamás: ne legyen munka az edzés!
szóljon hozzá2012. január 13., 12:31
Artner Tamás elégedett a játékosok eddigi munkájával, és nem bánná, ha pont kerülne Kovács István ügyére.

A péntek délelőtti edzés után, a délutáni tréning előtt az első hét értékelésére kértük a Haladás trénerét, Artner Tamást. A mester többek között elmondta, elégedett a játékosok eddigi produkciójával, hozzáállásával, és jelezte azt is, örülne, ha Kovács István ügye végre eldőlne.

- Örömmel tölt el, hogy a fiúk egyetlen zokszó nélkül nélkül végezték el a feladatokat, maximálisan elégedett vagyok a hozzáállásukkal - felelte érdeklődésünkre Artner Tamás. - Az első hétre tervezett munkát elvégeztük, csupán pár dolgot engedtem el a fiúknak, a komoly feladatokat egytől-egyig megcsinálták. Az edzések 80 százaléka labdás foglalkozás volt, tehát nem terheltem a játékosokat hosszú futásokkal, a tréningeket egy kivételével - amikor a műfüvün készültünk - a Kondics utcai edzőpályán zajlottak. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, a körülményekre egyetlen rossz szavunk sem lehet. Szeretném, ha a srácok átvennék a mentalitásomat, a felfogásomat, azokat az elveket, amelyeket vallok. Hogy mire gondolok? A honi játékosok egy része a futballt kizárólag munkának fogja fel, nos ez nálunk nem fordulhat elő. Ez elsősorban játék, és csak aztán munka. Azt szeretném elérni, hogy a kevésbé érdekes, szenvedést, nyűgöt hozó gyakorlatokat is örömmel végezzék el a fiúk.

Artner Tamás szeretné ha Kovács István (hátul, balra) sorsa mielőbb rendeződne. Fotó: Horváth Csaba


- Eddig szerencsére a sérülések is elkerültek bennünk, betegsége miatt csupán Rózsa Dani nem készült velünk, és fájós vádlija miatt Korolovszky Gábor hagyott ki egy edzést - folytatta Artner Tamás. - Horváth Andrásnak a térde rakoncátlankodik, de ő nem mulasztott edzést, és kedden Goran Vujovic is megérkezett. Jövő héten is a mostanihoz hasonló munkát végzünk, ám egy lapáttal még ráteszünk, intenzívebb, dinamikusabbak lesznek a tréningek. Ami Kovács Istvánt illeti: örülnék, ha végre akár így, akár úgy, de eldőlne az ügye, hiszen látom rajt, hogy megzavarta a Videoton ajánlata. Abban is bízom, hogy jövő héten már valóban érkeznek új játékosok a csapathoz.

(PA)

Cimkék: Artner Tamás, edzés, felkészülés




Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Green - 2012.01.13. 20:39
Azért ez a hozzáállás a Haliban talán nem annyira jellemző...Reméljük legalábbis.
Taszi - 2012.01.13. 20:34
Hát ez jellemző! Így becsülik meg nálunk a munkát. Nálunk a munka egy keserves kínszenvedés nem pedig a megélhetés forrása.
Totti - 2012.01.13. 14:04
Nem ártana egyébként hozni az igazolásokat, a Kulcsár és Bori ügy is igencsak elhúzódik...Nem mindegy, hogy a friss szerzemények mikor tudják elkezdeni a felkészülést a többiekkel együtt vagy majd csak január végén. Ébresztő!

Keresés

Mérkőzések

Haladás Sopron Bank - Diósgyőri VTK
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út
2012. május 20.,15.00

Kaposvári Rákóczi - Haladás Sopron Bank 1:1
NB I-es bajnoki mérkőzés, Kaposvár
2012. május 12., 18.00

.

Az OTP Bank Liga állása

1. DVSC-TEVA 28 20 8 0 59 18 68

2. VIDEOTON FC 28 19 3 6 54 19 60

3. GYŐRI ETO FC 28 18 3 7 51 31 57

4. BUDAPEST HONVÉD 28 12 7 9 44 34 43

5. KECSKEMÉTI TE 28 12 5 11 46 38 41

6. MVM PAKS 28 11 8 9 42 48 41

7. DVTK 28 12 4 12 38 39 40

8. HALADÁS SOPRON BANK 28 8 11 9 37 34 35

9. FERENCVÁROSI TC 28 9 7 12 29 31 34

10. PMFC-MATIAS 28 8 10 10 33 43 34

11. FGSZ SIÓFOK 28 8 9 11 29 39 33

12. ÚJPEST FC 28 8 7 13 34 44 31

13. LOMBARD PÁPA 28 8 6 14 26 36 30

14. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 5 14 9 31 41 29

15. VASAS 28 5 9 14 27 47 22 (-2 pont)

16. ZTE FC 28 1 9 18 23 61 12

Galéria ajánló
Kaposvári Rákóczi-Haladás Sopron Bank (1:1) bajnoki-mérkőzés
Kaposvári Rákóczi-Haladás Sopron Bank (1:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank - Újpest FC (1:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank - Újpest FC (1:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank -Videoton (2:2) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank -Videoton (2:2) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank - FTC (2:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank - FTC (2:1) bajnoki-mérkőzés
Videó ajánló
Kaposvár-Haladás (1:1) bajnoki-mérkőzés
Kaposvár-Haladás (1:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás-Paks (5:0) bajnoki-mérkőzés
Haladás-Paks (5:0) bajnoki-mérkőzés
Siófok-Haladás (0:2) bajnoki-mérkőzés
Siófok-Haladás (0:2) bajnoki-mérkőzés
Haladás-Újpest (1:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás-Újpest (1:1) bajnoki-mérkőzés
Gólszámláló
2021
Közösség
Haladás webring
  1. Illés Béla Football Akadémia
    www.illesfociakademia.hu
  2. Vas Népe
    www.vasnepe.hu
  3. Haladás.net szurkolói oldal
    haladas.net
  4. B-közép szurkolói oldal
    bkozep.gportal.hu
  5. Király Sportlétesítmény
    www.kiralysport.hu
  6. Lurkó FC
    www.lurkoufc.hu