A Szombathelyi Haladás másodedzője, Szekér István számára nem jelent problémát, hogy kisebbik fiának, Ádámnak is utasításokat kell adnia.

Szekér István Várpalotán kezdett futballozni, 17 éves korában igazolt Szombathelyre. A Haladásban csaknem 200 NB I.-es meccset játszott a védőként és védekező középpályásként is bevethető futballista, 21 gólt rúgott. A magyar élvonalban az MTK-ban, a Honvédban és Pápán szerepelt még – az MTK-val bajnoki címet ünnepelhetett. Légiósként Hollandiában két évig a Willem II., Belgiumban pedig két és fél esztendeig a Geel gárdáját erősítette (a holland Twente Enscheide 2008–2013 között játékosmegfigyelőként is foglalkoztatta). Levezetésként játszott még Ausztriában (Mattersbug, Neuberg) is. Aztán 2014-ben egy ideig Szentes Lázár segítőjeként dolgozott a Haladásnál, majd játékosmegfigyelőként tevékenykedett a zöld-fehéreknél és az Illés Akadémián. Jelenleg az Illés Akadémián az egyéni képzésért felel, emellett Mátyus János munkáját másodedzőként segíti. Így pedig – amíg a bajnokság tartott – nap mint nap együtt dolgozott kisebbik fiával, Szekér Ádámmal.

– Korábban csak az Illés Akadémián dolgoztam Ádámmal, de akkor csak egyéni képzésért felelős edzőként – tudtuk meg Szekér Istvántól. – Egyáltalán nem nehéz különválasztani az apai és a másodedzői szerepet a Haladásnál sem. Ádám egy játékos, én meg egy edző vagyok, ugyanúgy szólok hozzá az edzéseken és a meccseken, mint bárki máshoz a csapatból. Az más kérdés, hogy a mérkőzés után este vagy másnap odahaza megbeszéljük a történéseket. De ez nem úgy néz ki, hogy ha kell, ha nem, osztom neki az észt. Szinte mindig kikéri a véleményemet, ráadásul a fiam teljesítményével kapcsolatban még kritikusabb vagyok, mint a többiekével. Már csak azért sem lenne helyes, ha rózsaszín szemüvegen keresztül nézném a játékát, mert ugye ott van a vezetőedző, a lelátón a játékosmegfigyelők, a szurkolók – akik szintén reálisan látják a teljesítményét. Persze nem tagadom, borzasztóan örülök, hogy abban a csapatban mutatkozott be a felnőttbajnokságban, ahol én is 10-11 évet lehúztam. És annak is örülök, hogy egy jó csapatban futballozhat. Mátyus János érkeztével akkora bizonyítási vágyat láttam a játékosokon, hogy öröm volt nézni. Mindenki húzza a másikat maga után, és ugyan az első két fordulóban döntetlennel kezdtünk, biztos voltam abban, hogy jönnek majd a győzelmek is. Ahogy ez a csapat kinézett, nem is történhetett másképp.

Szekér Ádám esetében megkerülhetetlen téma az emlékezetes, Honvéd (0-1) elleni idegenbeli magyarkupa-meccs, ahol a lefújás után a meglehetősen sportszerűtlenül viselkedő Davide Lanzafaméval akaszkodott össze. Mindketten piros lappal gazdagodtak. Hogy élte meg ezt az apa?
– Mivel azon a meccsen még a lelátón ültem, a lefújás után rögtön elindultam az öltöző felé, így az esetet akkor nem, csak utólag, felvételről láttam – folytatta Szekér. – Nem akarok okoskodni, mert én sem voltam higgadt játékos, szóval ha kezet nyújtok valakinek, és a másik így reagál, én sem maradok nyugodt. De ennél lényegesebb, hogy azt tanítottam Ádámnak, mindig álljon ki magáért, senkitől se ijedjen meg. Hát akkor éppen ezt tette. És ne azt nézze, hogy ki jön vele szemben a pályán, hanem azt, hogy tud felülkerekedni a másikon – mert miért pont az ellenfél legyen a jobb, erősebb, amikor ő is lehet? Szerencsére a csapatból a rutinosabb játékosok sokat segítenek neki, például bátran fordulhat tanácsért Bosnjak Predraghoz, Jagodics Márkhoz, Devecseri Szilárdhoz vagy éppen Németh Milánhoz. Ádám fizikálisan erős, kellően agresszív, abszolút kétlábas játékos, már most hasznos tagja a Haladásnak, de technikailag még nem kész futballista. Hogy ennyire előre tart, az nagyban köszönhető az Illés Akadémiának. Korábban én is sokat gyakoroltam vele edzésen kívül, de miután 14 esztendősen bekerült az akadémiára, már nem volt szükség arra, hogy pluszban leterheljem. Talán nem véletlen az sem, hogy egy-két külföldi már érdeklődött utána, de én azt szeretném, ha először a Haladásban verne gyökeret, és segítené a csapatot. Korábban többen mondták, hogy a technikai tudását nagypapájától, a küzdeni tudását tőlem örökölte – ami részben igaz is. Édesapám, idősebb Szekér István ugyan nálam vagy ötször technikásabb volt, de szerintem én sem véletlenül futballoztam éveket a holland és a belga élvonalban. Csak agresszivitásból nem éltem volna meg légiósként. Viszont a fiamban – már csak abból adódóan is, hogy nálam támadóbb poszton játszik – sokkal több lehetőséget látok.

                 Szekér István és fia, Ádám: középpontban a futball-labda Fotó: Vas Népe/Unger Tamás

A 18 esztendős, a Lurkó UFC-ben, majd az Illés Akadémián pallérozódott középpályás, Szekér Ádám eddig 12 NB II.-es mérkőzésen szerepelt, egy gólt szerzett.
– Sokat köszönhetek édesapámnak, hiszen kiskorom óta rengeteget foglalkozott velem, főleg a technikai tudásomat csiszolta – mondta Szekér Ádám. – Sok hasonlóság van bennünk: kiemelném a harciasságot, viszont én szívesebben játszom előre is. Kezdetben támadót játszottam, és szépen lassan hátrább kerültem – szóval véletlenül alakult úgy, hogy édesapámmal közel azonos poszton futballozunk. De érzésem szerint az én igazi posztom 50-50-es középpályás – tehát ugyanannyit kell védekeznem, mint támadnom. Eddig sok előnyöm nem származott abból, hogy édesapámat Szekér Istvánnak hívják, ugyanúgy kezeltek és kezelnek, mint bárki mást. A Haladásban sincs ez másként, kialakítottunk egy játékos-edző viszonyt a csapatnál, ami jól működik. De nyilván meccs után nekem jobban elmondja a véleményét arról, hogyan teljesítettem. Sosem vagyok maximálisan elégedett, mert mindig a legjobbat szeretném nyújtani. Éppen ezért elfogadom a kritikáit, már csak azért is, mert a legtöbb esetben én is látom, miben hibáztam egy-egy meccsen. Most van egy jó szakmai stábunk, egy jó csapatunk – a gárdában nagyon sok volt NB I.-es játékos szerepel. És ne felejtsük el a kiváló csapategységet sem. Célom, hogy stabilizáljam a helyemet a Haladásban, minél több mérkőzést akarok játszani a felnőtteknél. És persze mielőbb vissza akarok jutni az NB I.-be, a többivel, a távolabbi jövőmmel, karrieremmel egyelőre nem foglalkozom. De a mostani helyzetben az a legfontosabb, hogy mindenki vigyázzon magára – maradjon otthon!