Szponzori megállapodást kötött a Szombathelyi Swietelsky-Haladás és a Styl Fashion KFT.
Két, egyaránt komoly múlttal, jeles jelennel és remek jövőképpel rendelkező fél kötött ma kora délután megállapodást. Jelesül a Szombathelyi Swietelsky-Haladás NB I-es labdarúgócsapata és a Styl Fashion Kft. A zöld-fehérektől Tóth Miklós ügyvezető igazgató, Illés Béla többségi tulajdonos, sportigazgató, Vörös Csaba technikai vezető, Gyimesi Csaba biztonsági igazgató, Mészöly Géza vezetőedző, Halmosi Péter csapatkapitány tette tiszteletét, míg a „házigazda” Styl-t, Jákfalviné D. Lívia cégvezető, Debreceni Dániel belkereskedelmi igazgató, Dr. Sebestyén Melinda jogtanácsos képviselte.
A Haladás és a Styl között létrejött, a bajnokság végéig szóló szerződés értelmében a ruhaipari cég elegáns öltönnyel és a hozzá tartozó ízléses kiegészítőkkel öltözteti a játékosokat, szakmai stábot, vezetőket.
Az erről szóló megállapodást a Haladás részéről Tóth Miklós, a Styltől Jákfalviné D. Lívia írta alá.
- Örülünk, hogy létrejött a megállapodás, köszönjük a támogatást, egyúttal bízunk abban, hogy sikeresen népszerűsítjük a Styl termékeit – mondta Tóth Miklós. – Valamennyiünknek nagyon tetszenek az öltönyök.
- Mi is örülünk az együttműködésnek, tisztában vagyunk vele, hogy nem egy hatalmas támogatás, amit nyújtunk, de reméljük, hogy ezzel is segítjük a csapatot, hozzájárulunk a klub imidzsének növeléséhez – jelezte Debreceni Dániel. – Reméljük, a szerződés lejártát követően tovább folytatódik kapcsolatunk a klubbal.
- A Styl egy olyan cég, amely sokmindent elért már, letette a névjegyét, megtisztelő, hogy a Haladást is felöltözteti - mondta Mészöly Géza. - Reméljük, egyre több olyan esemény lesz csapatunk életében, ahol szükség van az elegáns viseletre - gondolok itt például nemzetközi kupamérkőzésekre. Hasznos és jó egy ilyen kapcsolat, és érezhetik a játékosok is, hogy a klub figyel rájuk, arra, hogy miben jelenjenek meg. Minőségi öltönyöket kapott csapatunk.