Az OTP Bank Liga idei utolsó, 19. fordulójában szombaton 15.30-as kezdéssel a Szombathelyi Swietelsky-Haladás a Videoton FC-t fogadja Sopronban.
Irigylésre méltó körülmények és bombaerős játékoskerettel dolgozhat Henning Berg, a Videoton norvég vezetőedzője. A tabella második helyén álló fehérváriak minden posztra két azonos, kiváló futballistával rendelkeznek, ennek ellenére Berg az NB I. egyik legkevesebbet cserélő edzője. A második helyen álló piros-kékek szerezték a legtöbb gólt (38) a mezőnyben és a harmadik legkevesebbet (18) kapták. A Vidi utolsó két meccsét megnyerte (MTK 2-0, Debrecen 1-0). Juhászéknak pontszerzés esetén az őszi első helyre is van esélyük.
A Haladás egy hete 2-1-re kikapott a Pakstól, előtte viszont 1-0-ra legyőzte a Debrecent. A vasiakra jellemző, hogy a papíron erősebb riválisok ellen jobban és eredményesebben játszanak – Vasas (1-0), FTC (2-0). A két csapat legutóbbi, felcsúti meccsét a Videoton nyerte 3-0-ra.
– Hazai pályánkon, Sopronban eredményes szezon van a hátunk mögött, szeretnénk ennek megfelelően játszani a Videoton ellen is – mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Hiszem, hogy az utolsó meccsre még felszívják magukat a fiúk, taktikailag, fizikailag is készen állunk a mérkőzésre, felkészültünk ellenfelünkből. Ami a Videoton illeti, nagyon erős a játékoskeretük, és különösen odahaza mutatnak érett játékot. De az elmúlt heti, debreceni sikerükkel is igazolták, hogy idegenben is képesek jó és szervezett támadófutballra. Juhász élvezi a játékot, új posztján, a középpályán, Lazovics remekül osztogat, Géresi pedig az ősz egyik nagy felfedezettje. Nálunk fontos, hogy játékosaink a korábbinál többet kommunikáljanak a pályán, ne csak Halmosi Péter csapatkapitány feladata legyen. Nehéz mérkőzésre, sok szurkolóra és győzelemre számítok. Király, Rózsa, Polgár, Jánvári, Hídvégi, Németh, Calvente, Williams sérült.
Összeállítás: Gyurján – Schimmer, Wils, Hegedűs, Bosnjak – Kovács, Iszlai, Tóth M. – Rácz, Gaál, Halmosi.
Cserék: Lévay, Angyal, Jagodics, Kiss B., Kiss T., Dombi.
– A papíron erősebb FTC ellen bebizonyítottuk, hogy valójában nincs nagy különbség a csapatok között, miért ne sikerülhetne ez a Videoton ellen is? – jelezte Schimmer Szabolcs, a vasiak jobb oldali védője. – Hogy egyénileg kire, kikre kell figyelnünk? Felesleges sorolni a neveket, hiszen bombaerős a fehérváriak kerete, két-három remek csapatot ki lehetne állítani játékosaikból. Ám nem kell megijedni, ők is legyőzhetőek.
A mérkőzést Vad II. István vezeti, segítői Szalai Balázs, Horváth Zoltán, a negyedik játékvezető Lémon Oszkár. Az alapvonali játékvezetők Szilasi Szabolcs és Molnár Attila.