A Szombathelyi Swietelsky-Haladás sérült támadója honlapunkon keresztül is megköszönte a szurkolók jókívánságait.
Mint arról beszámoltunk, Németh Máriót szerdán elülső keresztszalag-szakadással dr. Abkarovits Géza megműtötte a székesfehérvári kórházban. A támadóra legalább fél éves kényszerpihenő vár, felépülésében sokat segíthet az fajta szeretet, amit a 21 esztendős támadó műtétje után kapott.
- Ezúton is köszönöm a szurkolóknak a sok jókívánságot, rengeteg levelet kaptam – ez pedig erőt ad a gyógyulásban – mondta Németh Márió. – S persze köszönöm a családomnak, a barátaimnak, a barátnőmnek, hogy meglátogattak a kórházban. Hálás vagyok Iszlai Bencének, valamint a Videotonban futballozó, korábbi szombathelyi csapattársaimnak, Simon Ádámnak és Kovács Istvánnak, hogy szintén felkerestek a kórházban. S köszönöm Kuttor Attilának is a segítséget.