A 20 esztendős Hegedűs János az NB II. éllovasához, a Puskás Akadémiához szerződött.
A 20 esztendős, budapesti születésű Hegedűs János a tavalyi budaörsi kölcsönjáték után tért vissza a Haladáshoz. Az első három fordulóban nem játszott, aztán Jagodics Márk betegsége után a negyedik körben, az MTK elleni idegenbeli 2-0-s győztes meccsen került be a csapatba. Hegedűs szerezte a zöld-fehérek második gólját, ezt követően pedig kirobbanthatatlan volt a vasiak kezdőjéből. Ám a télen megkereste az NB II. éllovasa, a Puskás Akadémia és noha Mészöly Géza vezetőedző és a tulajdonosok, vezetők is marasztalták, a kiváló adottságú, az U21-es válogatottban is bemutatkozó védő három és fél évre aláírt a Pintér Attila vezette felcsúti együtteshez. A Puskás Akadémia kivásárolta élő szerződéséből, az összeg nem publikus.
– Noha most még NB II-es a Puskás Akadémia, szinte biztosra veszem, hogy feljutunk – mondta Hegedűs János. – Ezért, aztán Pintér Attila személye, és amiatt, hogy újdonsült edzőm komoly szerepet szán nekem, mindenképpen kihívás, előrelépés volt számomra a váltás. Hozzáteszem: nem volt könnyű meghozni a döntést, hiszen négy évig az Illés Akadémián, egy esztendeig a Haladásban futballoztam. Itt lett belőlem NB I-es futballista, köszönöm Mészöly Gézának, a stábnak, a vezetőségnek a bizalmat – mindannyian marasztaltak, de úgy vélem, jó döntést hoztam. Köszönöm a szurkolók felénk, felém áradó szeretetét, támogatását is.
– Szerettük volna, ha Hegedűs még legalább egy fél évet nálunk futballozik, ám úgy döntött, hogy távozik. Nem tudtuk meggyőzni. – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője.