Mészöly Géza vezetőedző értékelte az FC Koper elleni 1-0-s győzelmünket.
- Habár egy ilyen felkészülés során nem elsősorban a meccsekre készülünk, a mérkőzés napján már mindent beleadunk, akkor már csak a találkozóra koncentrálunk - mondta Mészöly Géza. - Értem ezalatt, hogy taktikai értekezlet is megelőzi az aktuális összecsapást. Ma nagyon motiváltan, remek küzdőszellemben, igazi csapatként játszottak a fiúk. Már az első perctől kezdve gólratörően futballoztunk, igyekeztünk hamar betalálni: ennek meg is lett az eredménye: szép támadás végén szereztünk vezetést. Emellett egymást kisegítették védekezésben a játékosok, csak dicsérni tudom őket.
- A sérüléséből felépülő Calvente teljesítményével mennyire elégedett?
- Hosszú-hosszú idő után ez volt az első meccs, hogy 90 percet tudott játszani - ennek borzasztóan örült. A lefújás után kérdeztem is tőle, mikor volt utoljára ennyit a pályán - nagyon régen. Jól, pörgősen futballozott, nehezen tartották a szlovénok, nem véletlen, hogy rengeteg rúgást is kapott.