Szombathelyi Haladás


Dán támadót igazoltunk


2018.07.05. 16:50
Pum András

A dán Emil Lyng személyében a támadószekció több posztján is bevethető játékost igazolt a Szombathelyi Swietelsky-Haladás.

A Balmazújvárosból szerződtetett Jurij Habodva, Tamás László és a Ferencvárostól kölcsönvett Priskin Tamás után – amennyiben az utánpótlásból felkerült Bolla Gergőt és Kovalovszki Mátét nem soroljuk ide – megvan a Haladás negyedik nyári igazolása.

A 28 esztendős, a támadószekció több posztján – hátravont ékként, bal és jobb oldali középpályásként – egyaránt bevethető Emil Lyng a vasiak legújabb szerzeménye. Lyngre elsősorban bal oldali középpályásként, bal oldali támadóként számít Michal Hipp. A dán futballista gépe csütörtök délben szállt le Bécsben, majd miután megfelelt a tüzetes orvosi vizsgálaton, aláírta egy plusz egy évre szóló szerződését.

A 188 centiméter magas játékos pályafutását hazájában az Aarhusban kezdte, majd szerepelt a francia Lille-ben, aztán kölcsönben a belga Waregemben, a dán Nordsjaellandban, aztán Svájcba, Lausanne-ba szerződött. Következett a dán Esjberg, a Silkeborg, az izlandi Akureyri. Ez év elején a László Csaba irányította második ligás skót Dundee Unitedhez szerződött, tavasszal hat bajnokin játszott – most szabadon igazolható volt. Pályafutása során a dán első osztályban 71 meccsen öt gólt szerzett. A nemzetközi porondon az Európa-liga selejtezőjében kétszer, a csoportkörben nyolc alkalommal lépett pályára – utóbbi sorozatban egy gólt szerzett. Korábban a dán U20-as válogatottban egyszer, az U21-esben nyolszor szerepelt, és két gólt szerzett.

                                              Emil Lynget (középen) Tóth Miklós és Michal Hipp köszöntötte


– Tavasszal László Csaba játékosa volt a Dundee Unitedben, a tréner csupa jót mondott róla, de természetesen egyébként is informálódtunk a játékosról – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője. – Bízunk benne, hogy nagy segítségére lesz csapatunknak. Újabb távozónk is van, Lévay Gergely szerződése lejárt, osztrák alacsonyabb osztályban folytatja pályafutását. A kölcsönben futballozó játékosaink iránt nagy az érdeklődés, Angyal Zsolt Újpesten szerepel próbajátékon, Tóth Martint több csapat is vinné.

A szombathelyiektől eddig a profi labdarúgással felhagyó belga Stef Wils, az Ázsiában csapatot kereső ausztrál David Williams, a Puskás Akadémiához szerződött Kiss Tamás az egy éves kölcsönjáték után az MTK-hoz visszatérő brazil Myke Bouard Ramos, a szintén a fővárosi kék-fehéreknél próbálkozó Polgár Kristóf távozott.

Sok sikert, Emil! Jeg ønsker dig al succes, Emil!

További hírek

Megtekintés
Így látta a meccset Horváth Ferenc

Vezetőedzőnk értékelte a Szombathelyi Haladás-Mosonmagyaróvár (3-1) felkészülési mérkőzést.
0 0 0 2018.11.16. 14:00
Megtekintés
Győzelem a Mosonmagyaróvár ellen

Felkészülési mérkőzésen a Szombathelyi Haladás Németh Márió duplájával és Miroszlav Grumics találatával 3-1-re verte az NB II-es Mosonmagyaróvárt.
0 0 0 2018.11.16. 12:40

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink