Szombathelyi Swietelsky-Haladás


Történet

A Szombathelyi Haladás 1919-ben alakult meg. 2008-tól újra az első osztály tagja. Legnagyobb sikere magyar bajnoki bronzérem (2008/2009), valamint három Magyar Kupa ezüstérem (1975, 1993, 2002). A csapat hivatalos színei a zöld és a fehér, a Rohonci úti stadion építése miatt jelenleg a mérkőzéseit Sopronban rendezi.

A csapat 1936-ban mutatkozott be az első osztályban,ám a következő esztendőben már ki is esett a gárda az élvonalból. A Haladás a későbbiekben még összesen tíz alkalommal búcsúzott az első osztályból: 1941, 1942, 1960, 1972, 1979, 1990, 1992, 1994, 2000, 2002.

2000-es évek
Szentes Lázár A 2000/01-es szezonra reformot vezettek be az első osztályban. Két csoportra osztották azt. A Haladás, az A csoport hetedik helyén végzett, így búcsúzott az első osztálytól, és csatlakozott a másodosztály nyugati csoportjának a rájátszásába. A csapat onnan végül is visszajutott a legjobbak közé, nagy fölénnyel.

A következő szezonra, megint változtattak a bajnokság rendszerén, ahol az alapszakaszban tizenkettő csapat vett részt, majd a csapatok rájátszásban szerepeltek, amit két részre osztottak: felsőházra és alsóházra. A Haladás összességében tizenegyedikként végzett, miután a bajnokság első részében is ezt a helyet foglalta el, majd pedig a rájátszásban is. Ezzel az eredménnyel kiesett a csapat. A Magyar kupában ellenben a döntőig menetelt a csapat, ahol az Újpesttel találkozott. A Haladás a Dunaferrt ejtette ki az elődöntőben, míg az Újpest a Tatabányát búcsúztatta. A finálét Győrben rendezték, május 1-jén. A meccs végeredménye rendes játékidő után 1–1 lett, a hosszabbítás után pedig 2–1 arányban diadalmaskodott a fővárosi alakulat.

A döntő résztvevői: Takács – da Silva (Ricardo), Szekér, Selymes, Kaj, Somfalvi, Némethy (Juhász), Leandro, de Freitas (Filipoviæ), Alex, Halmosi
Vezetőedző: Szentes Lázár

A 2002/03-as szezont, kupa ezüstrémesként, a másodosztályban kezdte tehát a Haladás, amelyhez egy új befektetőcsoport érkezett, a Bíró Péter vezette Lombard cég személyében. A csapat új nevet kapott, ami Lombard FC Haladás lett, és új címer is dukált a megújult csapathoz. Egy szezon után sikerült a feljutás, miután másodikként végeztek a Pécs gárdája mögött.

A következő szezonban következett az eddigi utolsó kiesés. A 2003/04-es évadot a Haladás nagyon lemaradva az utolsó bennmaradó helytől, sereghajtóként zárta.[4] Ez azt jelentette, hogy osztályozót kellett játszania, a másodosztály ötödik helyezettjével, vagyis a Nyíregyházával. Idegenben 1–0-ra nyert a Hali, az 1–1-es hazai döntetlen pedig azt jelentette, hogy továbbra is lesz első osztályú csapat Szombathelyen.Azonban Bíró Péter szezon végi kiszállásával veszélybe került a futball a városban. A Lombard tulajdonosa elvitte a gárda élvonalbeli indulás jogát Pápára, így a Haladás romokban hevert. Végül a futballcsapat Szombathelyi Haladás néven az NB II-ben tudott elindulni, elvetve a Lombard éra alatt használt címert, és nevet. A csapat Pápai ELC indulási jogát vásárolta meg, hogy indulhasson a második vonalban.

A másodosztályban (2004–2008)
A 2004/05-ös másodosztályban egy fiatalokkal által teletűzdelt csapat szerepelt, amely ki is esett az NB I/B küzdelmeiből, mivel tizenharmadik, azaz utolsó helyen zártak, azonban a másodosztály átszervezése miatt, mégis szerepelhettek a rákövetkező évben, immár az NB II Nyugati csoportjában.

A 2005/06-os idényben nem is ment rosszul a csapatnak, amely sokat fejlődött az előző évhez képest. Hatodikként zártak a tizenhat csapat közül. A Paks, a Felcsút, a Gyirmót, az Integrál-DAC, és a Barcs végzett csak náluk jobb pozícióban. Eközben a Lombard Pápa búcsúzott az élvonaltól.

A 2006/2007-es szezon előtt 5%-os tulajdonrészt vásárolt a Haladásban a Séllei Árpád és Buti Róbert által fémjelzett Haladás Marketing Kft. 2007. július 1-jén az Illés Béla és Halmai Gábor irányításával működő Halmill Team Tanácsadó Kft. szerzett 44%-os tulajdonrészt. A többségi tulajdonos azonban továbbra is Szombathely Megyei Jogú Város maradt. Az idényt végül aranyérmes pozícióban zárta a Haladás, azonban egy elrontott igazolás miatt nyolc pontot levontak a csapattól és így a Siófok került fel. A csapat azonban ennek ellenére is, ezüstérmesként zárta az évadot, mindössze két ponttal lemaradva a siófokiaktól.

Következett a 2007/08-as szezon. A csapat most már tényleg a feljutás sorsára akart jutni. Végül ez sikerült is. Négy évbe telt, míg a másodosztályból az abszolút nulláról indulva elérte a Szombathelyi Haladás azt, hogy az NB I-ben szerepelhessen. A gólkirály Andorka Péter lett, huszonkettő találattal.

A bajnokcsapat:
Andorka Péter, Balassa Péter, Baráth Miklós, Burkus Máté, Csutak Ádám, Csontos Zoltán, Devecseri Szilárd, Finta Péter, Guzmics Richárd, Gőcze Gergő, Hegyi László, Hujber Gábor, Imre János, Kaj András, Kovács Zsolt, Kuttor Attila, Mihalecz Péter, Nagy Gábor, Pölöskey Péter, Rajos Gábor, Rózsa Dániel, Simon Ádám, Simon Attila, Sipos Gábor, Sipos Norbert, Schimmer Szabolcs, Subicz Gábor, Tóth Norbert, Tóth Péter, Vörös Péter. Vezetőedző: Csertői Aurél

Az első osztályban (2008-tól napjainkig)
Következett a várva várt első osztályú idény. Előtte azonban volt pár megoldandó probléma. A Rohonci úti stadiont az NB I-es követelmények miatt fejleszteni kellett. A fedett lelátóra 3 000 műanyag széket szereltek fel, az állóhelyi rész burkolatát javították, öltözőket bővítették, vaskapukat alumíniumra cserélték, pálya hosszát 110 méterről 105 méterre változtatták, és a kispadokat is lecserélték.

A felkészülési időszakban több játékos érkezett, és távozott is a csapattól. Nagy Gábor az MTK Budapesthez ment, Pölöskey Péter kölcsönbe ment a Ferencvároshoz. Érkezett viszont, Iszlai Bence a Veszprémtől, Lengyel Dániel és Simon Ádám az MTK-tól, Oross Márton a Gyirmóttól, Kenesei Krisztián az Avellinótól, és Molnár Balázs a Zalaegerszegtől. Utóbbi két játékos személyében, korábbi válogatottakat igazolt a gárda. Ezzel a megerősödött kerettel vágott neki a Hali a bajnokságnak.

Tóth Péter, a korábbi, és jelenlegi csapatkapitány 2008. július 26-án játszotta a szezonnyitóját a Haladás, a Győr ellen, ami egyben azt is jelentette, hogy a Haladás végérvényesen visszatért a négy éves másodosztályú korszakából, a legjobbak közé. A mérkőzésen Tóth Péter, és Kuttor Attila góljával 2–1 arányban nyert a Haladás. A tizenötödik forduló után, vagyis az őszi szezon végén, a Haladás a negyedik helyen telelt, ami nagyon jó eredménynek számított. Tavasszal aztán folytatódott a megkezdett parádé, és az ősszel még harmadik Vasast is sikerült megelőznie a csapatnak, így bronzérmesként zártak. Ez magyar rekord, hiszen még egyetlen csapat sem ért el ilyen jó helyezést újoncként. A Haladást, csak a Debrecen és az Újpest előzte meg. Előbbi tizenöt, utóbbi hat ponttal. Ezzel az eredménnyel a gárda elindulhatott az Európa-ligában.

A bronzérmes csapat:
Gőcze Gergő, Rózsa Dániel, Szép Tamás, Balassa Péter, Csontos Zoltán, Devecseri Szilárd, Guzmics Richárd, Kovács Zsolt, Kuttor Attila, Lengyel Dániel, Schimmer Szabolcs, Tóth Péter, Burkus Máté, Csutak Ádám, Iszlai Bence, Kaj András, Kovács István, Maikel, Molnár Balázs, Rácz Ferenc, Rajos Gábor, Simon Ádám, Sipos Norbert, Tóth Norbert, Vörös Péter, Andorka Péter, Bonifert Péter, Kenesei Krisztián, Oross Márton, Simon Attila, Skriba Máté Vezetőedző: Csertői Aurél

A Haladás, 2009-ben, több mint 20 év után jutott újra ki a nemzetközi porondra. Az első fordulóban, a kazah Jertisz Pavlodarral kellett megküzdeni a továbbjutásért. Hazai pályán, a hetvenkilencedik percben, Kenesei talált be szabadrúgásból, beállítva ezzel a meccs végeredményét. Idegenben, elég hamar vezetést szereztek a kazahok, de ezt Kuttor még kiegyenlítette. Később megint gólt lőtt a Jertisz, így 2–1 volt a félidőben, ami végül a végeredmény is lett. Ezzel az eredménnyel továbbjutott a Haladás, idegenben lőtt több góllal.

Következett a második selejtezőkör, ahol a svéd Elfsborg volt a Haladás ellenfele. A svédországi meccsen, az első félidőben remekül tartotta a lépést a Haladás, hiszen 0–0 volt az állás a fordulás előtt. A második félidő közepén megszerezték a svédek a vezetést, majd a meccs hajrájában még kétszer betaláltak, így nagyjából eldőlt a továbbjutás kérdése. A visszavágón egy békés meccsen, 0–0 lett a végeredmény, így a Haladás 3–0-ás összesítéssel búcsúzott az Európa-liga további küzdelmeitől.

A Haladás válogatott labdarúgói

  • Kereki Zoltán 2009-ben
  • Halmosi Péter 2009-ben
  • Szabó Imre: 1945-től 1947-ig szerepelt a válogatottban, összesen két meccs erejéig. Abból egyszer a Haladás játékosaként.
  • Horváth György: 1952-ben egy fellépése volt a válogatott színeiben.
  • Novák Dezső: a kétszeres olimpiai magyar bajnok labdarúgó 1959-ben a szombathelyi csapat játékosaként mutatkozott be a válogatottban, később még háromszor játszott a Haladás, majd még ötször a Ferencváros labdarúgójaként, 1968-ig.
  • Tóth Zoltán: 1960-ban egy válogatott találkozón játszott. Később már nem szerepelt a csapatban.
  • Halmosi Zoltán: 1969 és 1974 között tizenegyszer szerepelt a válogatottban, amíg a Haladás játékosa volt. Egy gólt ért el. Fia, Péter is válogatott labdarúgó lett.
  • Kereki Zoltán: ő 1976 és 1980 között volt a nemzeti csapat tagja, harmincegyszer lépett pályára a Haladás játékosaként. Ezenkívül még hatszor játszott a Zalaegerszeg játékosaként is, a későbbiekben. Hét gólt szerzett.
  • Nagy József: Tagja volt az 1986-as mexikói világbajnokságon szereplő csapatnak, 1985-ben egyszer szerepelt a válogatottban. 1986 és 1987 között 2 alkalommal szerepelt az olimpia válogatottban.
  • Bognár Zoltán: Kilencszeres válogatott, nyolcszor a Haladásból válogatták be. 1989-től, 1992-ig volt a keret tagja, egy gólt sikerült elérnie, még az első válogatott évében.
  • Illés Béla: 1991-től, 2001-ig szerepelt a válogatottban, ebből ötször úgy, hogy a Haladás játékosa volt. Összesen hatvannégyszer játszott a nemzeti gárdában. Tizenöt gólt rúgott.
  • Jagodics Zoltán: 1994 és 1996 között szerepelt a válogatottban. Ötször a Haladás, egyszer-egyszer a Győr és a Ferencváros labdarúgójaként.
  • Halmosi Péter: 35 alkalommal szerepelt a magyar színekben.
  • Király Gábor magyar válogatottsági rekorder, 108 alkalommal, 1998-2016 között, 18 éven át szolgálta a magyar válogatottat

Névváltozások
1919 – alapítás Szombathelyi Haladás Vasutas Sport Egyesület
1926 – 1936 Szombathelyi MÁV
1936 – 1948 Szombathelyi Haladás VSE
1948 – 1951 Szombathelyi VSE
1951 – 1954 Szombathelyi Lokomotív Sportegyesület
1954 – 1956 Szombathelyi Törekvés
1956 – 1995 Szombathelyi Haladás VSE
1995 – 1997 Haladás VFC
1997 – 1999 Haladás-Milos
2000 – 2001 Haladás
2001 – 2002 s.Oliver-Haladás
2002 – 2004 Lombard FC Haladás
2004 – Szombathelyi Haladás

2015 - Szombathelyi Swietelsky-Haladás

Címerek
A Haladás története során eddig négy címert alkalmazott, a jelenlegi verzió, 2004-óta van forgalomban. A Lombard cég 2002-es érkezésekor, a csapat új címert, és nevet kapott, végül távozásuk után mind a kettőt leváltotta a Haladás. Érdekesség, hogy a Lombard, az eddigi összes csapatánál, közel azonos címert alkalmazott, mind a Tatabányánál, és a Pápánál, csak a háttérszín volt más.

Sikerek

  • 1-szeres magyar bajnoki harmadik helyezett: 2008/2009
    3-szoros magyar kupa döntős: 1975, 1993, 2002
    9-szeres magyar másodosztályú bajnok: 1941/1942, 1961/1962, 1972/1973, 1980/1981, 1990/1991, 1992/1993, 1994/1995, 2000/2001, 2007/2008
  • 1-szeres Nehru-kupa győztes: 1983

Nemzetközi kupaszereplés

Kupagyőztesek

  • 1975–1976 KEK 1. Forduló  Valletta FC 7–0 1–1 Ö.: 8–1
  • 2. Forduló  SK Sturm Graz 1–1 0–2 Ö.:1–3

Európa-liga

  • 2009–2010 Európa-liga 1. Selejtezőkör  Jertisz Pavlodar FK 1–0 1–2 Ö.:2–2
  • 2. Selejtezőkör  IF Elfsborg 0–0 0–3 Ö.:0–3

Intertotó-kupa

  • 1988 Intertotó-kupa Csoportkör  BSC Young Boys 3–1 0–4
  • DAC Dunajská Streda 0–0 0–3
  • IFK Norrköping 1–2 2–2

Szurkolók
Két nagyobb szurkolói csportja van a Haladásnak, az egyik a Haladás Szurkolói Kör, a másik pedig a Green White Army (G.W.A.) Az előbbi, a Haladás Baráti Kör 1998-ban alakult meg, mely a 2002-ben Győrben megrendezésre került kupadöntőt megelőzően alakult újjá Haladás Szurkolói Kör néven. Az utóbbi csoport 2007. júniusában alakult meg, és a 2007/2008-as NB II-es szezon nyitányán tűnt fel a Rohonci út lelátóin a Green White Army névre keresztelt formáció, vagy ahogy csak sokan nevezik a GWA.

 

További hírek

Megtekintés
Távozik Iszlai Bence

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás játékosa nem fogadta el klubunk szerződéshosszabbítási ajánlatát.
0 0 0 2017.06.24. 17:40
Megtekintés
Összefoglaló a Haladás-Vasas felkészülési-mérkőzésről

A Szombathelyi Haladás TV felvétele a szombat délelőtti találkozóról.
1 0 0 2017.06.24. 15:20

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Támogatóink