Szombathelyi Haladás


Beteg kisfiún segít a Haladás és a szurkolók


2018.09.20. 10:50
haladas.hu

Egy jó ügy érdekében fogott össze a Szombathelyi Haladás és a szurkolók.

A Kisvárda-Szombathelyi Haladás (4-1) NB I-es labdarúgómérkőzést követően a Hali-drukkerek számon kérték a játékosokon a gyenge futballt. Tóth Miklóstól, a Haladás ügyvezető igazgatójától  pedig azt kérték: a mintegy 40 drukker benzinköltségét - 500 ezer forintot -  térítsék meg. Nos, ezt Tóth Miklós első szóra meg is ígérte. Ám a szurkolók végül arra jutottak, a pénzt mégsem kérik, hanem egy általuk is támogatott beteg kisfiú, Horváth Botond életkörülményeinek javítására ajánlották fel.

A most már nyolcéves kisfiú több fejlődési rendellenességgel született, a többi között kisagyhiánya van, emiatt nem tudja mozgatni a lábát és kortársaihoz képest fejlődésben elmaradt, mindemellett 24 órás felügyeletet igényel, etetését-itatását tápszondával oldják meg, levegőhöz gégekanülön keresztül jut. Operációk sorát végezték el rajta, szájpadhasadék-műtéten, valamint őssejt beültetésen is átesett. Botit édesanyja elhagyta, gondozásában és testvérei nevelésében nagyszülei és testvérei veszik ki részüket, a nap nagy részében azonban nagymamája gondozza, aki a három gyermek gyámja is lett. A kisfiúnak betegemelő liftre volt szüksége - erre szerencsére már összegyűlt a pénz. Ám további problémát jelent, hogy Boti éjszakánként sokat sír. A ház belső falai vékonyak, az átszűrődő hang zavarja a másik két testvért a pihenésben és sokszor fáradtan, álmosan mennek iskolába. Emiatt egy új szobával szeretnék megtoldani a lakrészt.

A klub és a játékosok összeadták a pénzt, így a félmillió forint nagyon jó helyre kerül.

További hírek

Megtekintés
Hétközi meccs a női NB I.-ben

A női labdarúgó NB I. 15. fordulójából elhalasztott mérkőzésén szerdán 16 órakor a Haladás Sportkomplexumban a Haladás Viktória a Kész-St. Mihály-Szegedet fogadja.
0 0 0 2024.04.16. 13:50
Megtekintés
Vezetőedzőnk értékelése

Peches vereséget szenvedett Szegeden a Szombathelyi Haladás: a vasiak a sokáig vezettek és a 89. percben is még 1-1 volt az eredmény, ám végül 2-1-re a hazaiak nyertek. A zöld-fehérek vezetőedzője, Aleksandar Jovic szerint jó meccset vívtak a csapatok.
0 0 0 2024.04.16. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink