Szombathelyi Haladás


Fontos az eredmény!


2021.06.29. 22:10
PA

A Szombathelyi Haladás szerdán 18 órakor a ZTE ellen vívja első nyári felkészülési mérkőzését.

Szerdán 18 órakor a Haladás Sportkomplexumban lejátssza első nyári felkészülési mérkőzését csapatunk, ellenfelünk az ősi rivális ZTE együttese lesz. A meccsen debütál a Szombathelyi Haladás kispadján Németh Szabolcs vezetőedzőnk. Németh korábban az Illés Akadémia-Haladás trénereként - például az U19-esek Ifjúsági Bajnokok Ligájában - valamint a Dorog edzőként már ült a Haladás Stadion kispadján. A Haladásén még nem.

- Azt szokták mondani, egy edzőmérkőzésen nem számít az eredmény, nos a szerdai meccs kivétel lesz - jelezte Németh Szabolcs. - Tudom mennyit jelent a Haladás-szurkolók számára egy ZTE elleni összecsapás és az sem mindegy, hogyan mutatkozunk be drukkereink előtt, milyen benyomást teszünk rájuk. Csapatomtól támdásban bátorságot, kezdeményezőkészséget, védekezésben agresszivitást - összességében pedig  jó játékot és jó eredményt várok. A hét hetes felkészülés harmadik hetén vagyunk túl, nagy terhelést kapnak a fiúk, napi kettőt edzünk, egyelőre közel sem vagyunk csúcsformában - még fáradtak a játékosok. De haladunk, azon vagyunk, hogy a játékkoncepciónk elveit minél hamarabb elsajátítsuk.

           Németh Szabolcs szerdán már a Haladás edzőjeként ül a kispadon Fotó: Unger Tamás/Vas Népe

Kíváncsiak voltunk, Németh Szabolcsnak személy szerint mennyire fontos a szerdai meccs - tekintve, hogy először irányítja a Haladást.

- Nem mondom, könnyebb bemutatkozást is el tudtam volna képzelni - folytatta Németh. - Izgatott vagyok, várom a meccset, mert - ahogy emítettem is - tudom mit jelent egy Hali-ZTE párharc. Örökös párharc és rivalizálás van a két csapat között. Nem csak a szurkolóknak, nekem is sokat számít a szerdai eredmény. Számítok szurkolóinkra, remélem minél többen kijönnek, sokat segítenének a csapatnak! Devecseri Szilárd még nem bevethető, a többi játékosomra számíthatok.

Szurkolóink a kapu mögött, a B-közép helyén foglalhatnak helyet, a belépés ingyenes, de a meccs csak védettségi igazolvánnyal tekinthető meg. 18 éven alatti fiatal pedig védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt társaságában látogathat ki a stadionba.

További hírek

Megtekintés
Vereség a Kazincbarcikától

A labdarúgó NB II. 31. fordulójában a Szombathelyi Haladás 3-1-re kikapott a Kazincbarcikától.
0 0 0 2024.05.05. 21:00
Megtekintés
Itt nézheted élőben a Haladás-Kazincbarcika bajnokit

A Merkantil Bank Liga 31. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Kolorcity Kazincbarcika SC-t fogadja. Élőben közvetítjük a találkozót.
1 0 0 2024.05.05. 10:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink