Szombathelyi Haladás


Rácz Barnabás: három gólpassz és egy gól


2022.10.31. 16:00
Pum András

A Haladás középpályása, Rácz Barnabás három gólpasszal és egy góllal vette ki a részét a Dorogi FC (4-3) elleni győzelemből.

Rácz Barnabás nem tétlenkedett vasárnap délután. A Szombathelyi Haladás nyáron a holland FC Eindhoventől hazatért középpályása valamennyi gólból kivette a részét. Jó, a dorogi találatokból azért nem…. Rácz szerezte a Hali első gólját, majd szögletből, átadásból, végül szabadrúgásból adott gólpasszt. Elképesztő teljesítmény!

- Azt már a mérkőzés előtt is tudtuk, hogy a dorogi kapus szereti elhagyni a kapuját, gyakran ácsorog kint – mondta Rácz Barnabás. – Ezért arról beszéltünk az öltözőben, ha van rá lehetőség, érdemes megpróbálni átemelni felette átemelni. Az első gól előtt Doktorics Áron szerzett labdát, hozzám passzolt és noha láttam, hogy a kapus közben elcsúszik, anélkül is megpróbáltam volna átívelni a labdát. Örülök, hogy sikerült, az első bajnokin is próbálkoztam egy átemeléssel, akkor ennél jóval messzebbről nem sikerült, most közelebbről igen. A gól után rohantam a lelátó felé – nem véletlenül. A bátyám és gyerekei is kint voltak a meccsen és a bajnoki előtt kérte tőlem, ha gólt szerzek, integessek ki nekik. Kicsit túlteljesítettem a kérését, mivel közel voltak a pályához, így inkább kifutottam hozzájuk – együtt örültünk a gólomnak. Ami a folytatást illeti, az első félidőben többféle szögletvariációt is kipróbáltunk, majd a másodikban az ominózus szöglet előtt igyekeztem erősen és pontosan, emberhez lőni a labdát - Molnár Rajmund jól érkezett és megszerezte a második gólunkat. A negyedik gól előtti szabadrúgásnál pedig a kapus és támadók közötti területet céloztam meg – sikeresen, mert Derekas Zoltán befejelte a győztes gólunkat. A harmadik találat előtt én passzoltam Molnár Rajmundhoz – fogalmazzunk úgy, ezért a gólpasszért nem kellett annyit dolgoznom, mint a másik kettőnél… Az egész meccsen bennünk volt, hogy ezt a három pontot itthon kell tartanunk, nem adhatjuk oda a vendégeknek. Ennek köszönhetően – nem biztos, hogy szép játékkal – értékes győzelmet arattunk, egy pillanatra sem adtuk fel, ezért is sikerült a 94. percben betalálni.  Tisztában voltunk vele, hogy hiába utolsó a Dorog, tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk – így is történt. A második félidő elején volt is egy periódus, amikor nem futballoztunk jól, nem tudtunk kibontakozni. De amíg valahogyan gólt, gólokat szerzünk, addig nincs baj. Most éppen pontrúgások után lőttünk két gólt is. Sajnos sérülés miatt az első néhány meccset kihagytam, de az egyik legjobb mérkőzésem volt a vasárnapi, külön öröm, hogy testvéremék is kint voltak meccsen – miattuk érzelmileg is sokat jelentette ez a siker.

A Haladás szépen lépeget előre a tabellán, a mieink 21 ponttal már a 7. helyen állnak.

- Nem szeretek számolgatni, jósolgatni, ez nem az én kenyerem, nekem futballoznom kell – jelezte Rácz. – A folyamatot érdemes nézni, zsinórban nyertünk három meccset, majd kikaptunk Szentlőrincen, most pedig megint győztünk. Dolgozunk tovább és mindig a soron következő meccsel foglalkozunk. Sokan mondták a szezon előtt, hogy álmodozunk, de álmok nélkül nincsenek célok, a célok pedig azért vannak, hogy megvalósítsuk őket. Ezeket pedig úgy tudjuk elérni, ha a napi feladatainkat tisztességesen elvégezzük. Keményen dolgozunk, szeretnénk minél előbbre végezni: ami persze nem lesz könnyű. De nem is lenne szép a futball, ha könnyen odakerülnénk, ahová szeretnénk.

További hírek

Megtekintés
Fotókon a Kazincbarcika elleni bajnoki

Sok-sok fotó a vasárnapi bajnoki mérkőzésről.
0 41 0 2024.05.06. 17:50
Megtekintés
Vezetőedzőnk értékelése

Aleksandar Jovic a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta: nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, innen pedig roppant nehéz volt visszajönni a meccsbe. Ezt követően is sok hibát követtünk el, a Kazincbarcika pedig kihasználta helyzeteit
1 0 0 2024.05.06. 10:30

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink