Szombathelyi Haladás


Ellenfélnéző - Budafoki MTE


2022.11.08. 13:20
haladas.hu

Korábbi vezetőedzőnk, Mátyus János mellett több egykori szombathelyi futballista érkezik szerdán Szombathelyre.

 A szerdai ellenfél, a Budafok 17 ponttal a 15. helyen tanyázik, a legutóbbi fordulóban a Promontor utcai stadionban 2-1-re legyőzte az ETO FC Győrt. A budafoki klubnál az augusztus 21-i, MTK elleni 4-1-es vereség után edzőt váltottak, Csizmadia Csaba helyett a korábban a Haladásnál - összeségében sikeresen - dolgozó Mátyus János vette át a szakmai munka irányítását, segítője pedig az a Felipe Matos lett, aki anno Mátyus mellett volt másodedző Szombathelyen. A páros irányításával megindultak felfelé a tabellán a piros-feketék, igaz, az ETO elleni meccset megelőző három fordulóban egy döntetlen mellett kétszer is kikaptak.

                                                      Ősszel Szombathelyen a Budafok győzött

A Budafokot erősíti a Haladásban nevelkedett Jagodics Márk és Németh Márió, de a fővárosban futballozik a korábban Szombathelyen szereplő Romic Danijel és Horváth Olivér is. Sőt, a korábban a válogatott mellett is dolgozó masszőr, Tóth Kálmán is szombathelyi születésú. Immáron budafoki az egykoron Angliában Albániában, Skóciában, Hollandiában, Olaszországban légióskodó Adorján Krisztián, valamint az NB I.-es múlttal rendelkező Fótyik Dominik, Vaszicsku Gergő, Kovács Dániel és Tischler Patrik is. A legutóbbi bajnokságban a Haladás Szombathelyen 3-2-re kikapott a Budafoktól, míg idegenben 2-0-ra győzött.

További hírek

Megtekintés
Fotókon a Kazincbarcika elleni bajnoki

Sok-sok fotó a vasárnapi bajnoki mérkőzésről.
0 41 0 2024.05.06. 17:50
Megtekintés
Vezetőedzőnk értékelése

Aleksandar Jovic a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta: nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, innen pedig roppant nehéz volt visszajönni a meccsbe. Ezt követően is sok hibát követtünk el, a Kazincbarcika pedig kihasználta helyzeteit
1 0 0 2024.05.06. 10:30

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink