A női labdarúgó NB I.18. fordulójában pénteken 17 órakor a Haladás Viktória a Haladás Sportkomplexumban a Kész-St. Mihály-Szeged együttesét fogadja.
Közvetlen riválist fogad a 18 ponttal a 8. helyen álló Haladás Viktória: a vasiak ellenfele a 19 ponttal a 7. helyen tanyázó szegedi Kész-St.Mihály lesz. A vasiak tavasszal eddig egy győzelem mellett négyszer kikaptak: viszont most jönnek az úgynevezett nyerhető meccsek. Persze a Szeged kemény dió, ősszel Markó Edina visszatérése utáni első meccsen a Tisza-parton ült először a kispadon, akkor 2-2-re végeztek a felek. Ráadásul a vasiaktól sérülés miatt ezúttal is többen hiányoznak majd. A szegediek idén háromszor nyertek, kétszer kikaptak: legutóbb fordulatos és gólzáporos meccsen 5-4-re verték a Szent Gellért Fórumban az Újpesten. Major László vezetőedző együttesének legeredményesebb futballistája a hétgólos Milana Knezevic, akivel - Malesevic Sandával és Micic Sladanával együtt - a héten hosszabbítottak szerződést az alföldiek. A szegedieknél futballozik a korábbi szombathelyi játékos, Németh Zsófia.
A legutóbbi hazai meccsen az Astra ellen négy gólnak örülhettek a szombathelyiek
– A szegediek a télen jól erősítettek, ezáltal a támadójátékuk még hatékonyabbá vált - mondta Markó Edina, a Haladás Viktória edzője. - Nem véletlen, hogy az Újpestnek öt gólt lőttek és ugyan négyet kaptak, de összességében magabiztosan nyerték meg a meccset. Gyors délszláv támadóik vannak - oda kell figyelnünk rájuk. Sajnos nálunk Kiss-Lantos Hanna komoly sérülése érzékenyen érinti a támadójátékunkat, ez már legutóbb, az MTK ellen is látszott. Hanna úgymond ebben a szezonban „érkezett meg” a csapatba, meghatározó játékossá vált, várjuk vissza, nagyon hiányzik a pályáról – természetesen minden segítséget megadunk a felépüléséhez. És nincs mese, meg kell oldanunk a pótlását is. Fokozatosan jönnek vissza sérüléseikből a játékosok, megpróbálok minél több lehetőséget biztosítani számukra. Az MTK meccshez képest pénteken különösen az előrejátékban kell többet nyújtanunk.