Szombathelyi Haladás


Megvalósult zöld-fehér álom


2017.10.18. 18:50
haladas.hu

A hivatalos, november 8-i nyitóünnepség előtt a sajtó számára bejárást tartott a Haladás Sportkomplexumban a kivitelező Swietelsky-ZÁÉV Építőipari Zrt. konzorcium.

A két cég képviseletében Strobl Ákos, a ZÁÉV főmérnöke kalauzolta végig a valóban impozáns létesítményben a média munkatársait, akiket elkísért Illés Béla, a Szombathelyi Swietelsky-Haladás NB I-es labdarúgócsapatának tulajdonosa, sportigazgatója és Bokor Zsolt, a Haladás VSE sportigazgatója.

A séta a sportcsarnokban, azon belül a birkózóteremben kezdődött, majd a bokszteremben folytatódott. Megállapíthattuk: mindkettő tágas, modern, a célnak abszolút megfelel. Aztán máris az 55 méteres, rekortánnal borított futó,- azaz a bemelegítőfolyosón találtuk magunkat, ahonnan a súlyemelőterembe folytattuk utunkat. Egy huszárvágással máris a stadion épülete, azon belül is a hazai, zöld színekben pompázó, tágas, világos öltöző következett. Király Gáborék kényelmét a számtalan zuhanyzón kívül egyebek között merülőmedence, masszázshelyiség is biztosítja. Cseppet másként éreztük magunkat, mint a régi, kissé ütött-kopott öltözőben… Az öltöző mellett az edzői szoba, mellette pedig a műfüves bemelegítőterem található.

Aztán kinyílt a „paradicsom” kapuja, irány a játékoskijáró és a játéktér. A sajtó munkatársaiből előtörtek a gyermeki ösztönök, volt, aki passzolgatott a gyepen, mások cicáztak, a sportnapilap tudósítója pedig Illés Bélával kényszerítőzve jutott el a kapuig. Egy biztos: a biliárdasztal-simaságú gyepről (is) lenyűgöző látványt nyújt a csaknem 9 ezer férőhelyes, UEFA IV-es kategóriájú, zöld székekkel felszerelt stadion. A szakmai stábok és cserék kényelmét pedig 23-23, zöld színű, párnázott szék biztosítja a kispadon. Aztán ismét vissza a sportcsarnokba, ahol a stadionhoz hasonlóan zöld székekkel felszerelt, 500 férőhelyes kézilabdapálya, mellette pedig a munkacsarnok kapott helyet. Noha liftezni is lehet, gyalog is fel lehet sétálni a VIP-helyiségbe, amellyel szemben egy remek kis gyereksarok található. Innen pedig egy újabb ugrás a minden igényt kielégítő skybox, amelyből 13 található. Nem csak bentről, hanem a boxok előtt, a teraszról is meg lehet tekinteni a találkozókat.

                           Illés Béla tetszését is elnyerte az impozáns stadion. Fotó: Vas Népe/Unger Tamás

- Fantasztikus a stadion, csak felsőfokú jelzőket találok rá, egy igazi ékszerdoboz – mondta Illés Béla. – Már most beleborzongok, ha belegondolok, milyen hangulat lesz itt, ha megtelnek a lelátók. Anno sok szép stadionban futballoztam, ám ez inkább az idegenbeli találkozókra volt érvényes, hiszen klubjaim – az MTK, a Honvéd és a Haladás – létesítménye akkoriban nem volt éppen a legmodernebb. Ellentétben ezzel az arénával. Meggyőződésem, egy ilyen szép stadion valamennyi futballistát fel kell, hogy dobjon, rosszul persze még itt is lehet játszani, de lélektelenül szerintem soha.

Képgalériát a stadionról ITT TALÁL

A sportkomplexum részét képezi egy UEFA IV. besorolású, mintegy 9 ezer fős, teljes egészében fedett lelátóval rendelkező futballpálya és egy multifunkcionális sportcsarnok. A sportcsarnok földszintjén a sakkozók, birkózók, ökölvívók, súlyemelők kapnak helyet, de ugyanitt található egy konditerem és a bemelegítő folyosó is. Az első emeletet a kézilabdázók, futsalosok, röplabdázók és az utánpótlás labdarúgó játékosok foglalhatják majd el, valamint itt került kialakításra a centerpálya is.

 

A sportkomplexumnak helyet adó telek teljes területe 56.500 m2, nettó alapterülete 22.300 m2. A stadion fedéséhez a kivitelező Swietelsky-ZÁÉV konzorcium 710 tonna acélszerkezetet, valamint 21.600 m2 membránt használt fel. A sportkomplexumba 1800 tonna betonacél és 27.200 m3 beton, valamint 185.000 db tégla került beépítésre.

 

A létesítményhez 292 db parkoló, 160 db kerékpártároló tartozik. A stadionban lévő ülőhelyek száma 8940 db, a sportcsarnokban 500 db.

 

A létesítménnyel egy olyan nemzetközi szabványoknak megfelelő sportkomplexum és rekreációs övezet került kialakításra, mely európai szintű szolgáltatást nyújt a régiónak és Szombathelynek.

További hírek

Megtekintés
Összeállt a Haladás szezonzáró stábja

A Klub Vezetősége azonnal megtette a szükséges lépéseket, hogy a Vasas elleni mérkőzésre megfelelően tudjon készülni a csapat.
0 0 0 2024.05.07. 15:05
Megtekintés
Jovic lemondott

A Szombathelyi Haladás NB II-es férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője Aleksandar Jovic 2024. május 6-án, azonnali hatállyal benyújtotta lemondását, melyet a Klub Vezetősége elfogadott.
0 0 0 2024.05.07. 10:30

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink